Mint minden háznak, ennek a háznak is megvan a maga története, különösen Váradon — kezdett bele a beszélgetésbe édesanyám. — Itt született Szigligeti Ede ebben a házban. Márványtábla idézi az eseményt. Íme: „Bölcsőd itt ringott, Itt gyúlt ki az isteni szikra…”
— Így van. Annyi szép épülete, háza van a városnak, hogy megérne egy külön tanulmányt.
Ezt a házat az én édesapán építette át 1878-ban. A régi kúria a gyarapodó család számára szűknek bizonyult. Szigligeti Ede ebben a régi házban született 1814-ben, a Szathmáry család gyermekeként. A keresztségben a József nevet kapta. Távoli rokonság fűzte családunkhoz őket, de erről nem illett beszélni, mert „szegények” voltak. Mai eszemmel furcsának tartom, de abban az időben ez volt a természetes magatartás. Gugu-néni emlegette néha, hiszen ő is Szathmáry. 1949 került, mint kényszerlakhelyes Marosvásárhelyre, Imréék támogatták. Nem is tudom miből élt, hiszen nem dolgozott. A megmentett ékszereit értékesítgette, ahogy tudta.
— Elkalandoztunk a házaktól. Tessék valamit mondani a szomszéd házakról is.
Ha a házakról beszélünk, az emberek jutnak az eszembe. Ez a szomszéd ház egy Bige-ház, a másik a sarokház is az, a harmadik a Szent Péter utcával szemben állt. A környékre ez a most is megmaradt ház, itt a szomszédban volt jellemző a jobb családok házaira. Széles, magas, fedett kapubejáró, hogy a kocsival, szekérrel is be lehessen menni. Fontos volt, hogy fedett legyen. Leszálláskor, lerakodásnál nem féltek ily módon az időjárás kellemetlenségeitől. A kapu alól nyílt a bejárat a lakásba, és a pincébe. A házak alatt végig pince volt. Boros pince, meg szenes-fás.
— Kik laktak a szomszédban?
— Mondom, az volt az egyik Bige-ház a háromból. Télen itt laktak, nyáron: a birtokon. Négy fiú, és három lány volt a családban, de Bertuka fiatalon meghalt. A fiuk mindannyian jurátusok voltak. Itt mentek el minden reggel az ablakunk alatt. Itt volt a Jogakadémia párszáz méternyire, az Úri utcán, Premontrei Főgimnázium épületében. Az Akadémia utcára néző szárnyba. Innen kapta ez az utca a nevét. Titokban leskelődtem utánuk az ablakon keresztül. Tudom, hogy illetlen dolog, de így volt. Gyula észrevett, és megemelte a kalapját köszönésképpen. Hogy megszégyelltem magam! De másnap is leskelődtem. Tizennégyben esküdtünk…
Aztán itt van szemben az a ház ahol Jakabovics Ödön lakott, az újságíró, Tabéry Géza társa, barátja. Jakabovics szép, dundi Zsuzsi nevű lánya egész nap az ablakban könyökölve figyelte az utca életét.
A sarkon állt a Munkásotthon, s előtte a járdaszélen volt a favágók standja. Ott álltak az alkalmi favágók fűrészeikkel, elmés állványaikkal, várva, hogy valaki elhívja őket a tűzifa rönkök felvágására. Közöttük álltak ők ketten is. Állásuk nem volt, élni kellett, s a munkát nem szégyellték. Mi is mindig Tabéry Gézát hívtuk a fát felvágni.
— Vidéken is volt háza a családnak.
— Úgy van. Nekünk Micskén volt birtokunk, apádéknak Szántón, meg Fugyi-Vásárhelyen.
Mikor fiatal leány voltam Micskén gazdálkodtunk. Tizennégy évesen rám hagyták nyáron a birtokot. Nagybirtok volt, szántó, gyümölcsös, szőlő, kaszáló. Álatok is voltak Milyen büszke voltam, hogy végig baj nélkül tudtam mindent intézni, mire szüleim megjöttek Marienbadból! Szép nagy kúria volt a miénk, sokat nyaraltak ott a testvéreid. Szerettek a falu dimbes-dombos határán csatangolni. Anyuka — az én édesanyám — szigorú asszony volt, és addig a fiúk nem mehettek játszani, amíg a reggelijüket el nem fogyasztották. Géza bátyád nem szerette a tejeskávét, pedig minden reggel azt kaptak reggelire. A többiek már messze jártak, de Géza még ott ült szomorúan a kávéja előtt. Időnként be-benézett hozzá valaki „na, megittad már a kávédat? „Neem? Na, igyad csak!” Sokszor délig ott ült. Inkább nem ment játszani, de a kávét nem itta meg. Néhány nap múlva aztán, öt, tíz perces gondolkodás után, csak kiürült a kávés csésze, s lehetett menni, játszani. Akik Micskén jártak mostanában, mondják, a ház kert felőli oldalán az ablak alatti falon egy nagy barna folt. Az ablakon kiöntött kávé foltja.
A Szántói házról, csak annyit mondhatok, hogy ott Józsi gazdálkodott, amíg a földosztáskor szét nem osztották a földeket. A kúriát átalakították lakodalmas házzá. A szobákat egybe nyitották, és tartják a lakodalmakat, meg más társas összejöveteleket. Nem gondozzák rendese. Pusztul.
— Fugyi-Vásárhelyről is tessék mondani valamit.
— Apósoméknak volt ott szőlője, s háza. Nyáron, ősszel ott szerettek lakni.
— Emlékszem ott egy nagy omlásos helyre!
— A neve is Omlás hegy. Ott volt a nagyapád szőlője. Alatta a lakóház, présház, melléképületekkel. A húszas évek elején lecsúszott a hegyoldal a gyakori esők miatt, szőlőstől, fástól, bokrostól együtt Az épületekből, csak a hálószoba meredt meg. Benne aludtak nagyszüleid. Másnap eladták a szőlőt a vincellérnek — kicsi pénzért. Vargyas Áronnak hívták, székely ember volt. Rendbe tette, amit lehetett, újat telepített, biztosabb helyen házat épített. De ahhoz az omladékos oldalhoz soha nem nyúlt.
2007. február 9.
szerkesztette: Verő László – 2007. február 9., péntek, 12:38
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: dr Bige Szabolcs-
