és majd ti, rothadó szív? koldusok
mondhattok ítéletet felettem.
kezetekben a némaság kegyes pallosa,
mely gyönyör? fejemre vágy.
halljátok? mert muszáj hallani,
mit túlvájt fületek rég nem ért.
a világért, a világért ordítani,
zokogni, csak egyszer.
míg kiválik közületek az ember,
ki engem ért, s majd ketten istenért
mormolunk imát.
és akkor én renegát, vértem levészem
mit közöny, s nyálözön reám rakott.
tudom szeretnétek csillagot,
ismerni végtelent, de higgyétek
oly védtelen a fény, millió kihunyt
szem mondja ezt nekem.
de tehetem, hát adok
hajnalt festek, mosolygós alkonyatot
és majd ti szépül? szív? koldusok
mondhattok ítéletet felettem.
