Tragikomikus történet, 66-körül megtörtént eset. Tizenhárom éves lehettem. A Szent István Parknál, a rakparton még álltak a régi vámraktárak, habár már nem használták őket. Azért őr még volt. Egy kis házikóban lakott, két raktár között. Vegyük úgy, hogy ez a helyszín. Mi a tér rosszai, krimi kedvelők, gyakran jártunk le ezekbe az elhagyott épületekbe, csak azért, mert tilos volt. Mindannyian láttuk azt az Agatha Christie filmet, ahol egy heveny vita folytán egy írógépet vágtak a mellékszereplőhöz, és az meghalt.
Ezt — mint előzményt —, fontos tudni.
Egy nap az őr elkergetett minket, és ez bosszút kívánt. Én — mint a társaság esze —, kidolgoztam a gyilkosság tervét. Abból indultam ki, hogy őr csak egy van, ha megöljük, nincs őr, és mienk a vár, illetve a vámház. Tegyük hozzá, hogy tizenkét-tizenhárom éves gyerekek voltunk, és nagyon rosszak.
A terv a következő volt: Írógéppel kell agyonütni a pasit, mert ott a filmben is ez történt, és csak az Agátha tudta kinyomozni, de őt ezért nem fogják idecitálni. Tökéletes bűntény. Társaim büszkék voltak rám, mert nagyon kacifántos terv volt.
Írógépet lopunk, felmászunk a ház tetejére, felvisszük a gépet — mert egyikünk sem volt olyan erős, hogy egy dög nehéz, öntöttvas-házas írógéppel csak úgy dobálóddzon —, és onnan a kilépő őr fejire ejtjük. A terv szerint valaki bekopog, nyelvet nyújt az őrre, aki feltételezésünk szerint kilép, és mi potty, dobjuk a gépet. Ha esetleg nem találnánk el, akkor az oldalt lesben álló srác elgáncsolja, mi meg elszaladunk.
Hetekig terveztünk, pontosítottunk, rajzoltunk, mértünk és tanakodtunk.
Lopni kell írógépet, mert más nem jó. A filmben is csak az működött. Megszerveztük és lett írógép. Jó nehéz, mert ez szempont volt. Nap, mint nap újabb és újabb biztonsági terveket eszeltünk ki. A tervezett napot többször is el kellett halasztani, mert a szülők valamelyikünket nem engedték le, és hát nem engedhettük meg magunknak, hogy ilyen apróságon múljon a nagy szervezés sikere. Végre minden kedvezett.
Úgy este tíz felé, amikor már minden csendes volt, lecipeltük a dög nehéz gépet a rakpartra. Én másztam fel a ház tetejére. Az írógépet viszont a súlya miatt nem tudtuk felvinni, kötelünk nem volt. Erre nem számítottunk.
Már éppen visszavonulót fújtam, amikor kilépett az őr, meghallotta a neszezést. Én leugrottam, és ahányan voltunk, annyi felé szaladtunk. Az őr csóválta a fejét, majd felkapta az írógépet, azzal bevonult. Nem tudom sejtette-e, mire készültünk, nem hiszem.
Másnap azért a parkban újra összejöttünk és megvitattuk az esetet. Pozitív dolognak tartottuk, hogy nem rajtunk múlt, mi ott voltunk. A kötél, az nem volt ott, az a hibás. Sokszor bekukucskáltunk az őr ablakán, és megnéztük az írógépet. Pár hónap múlva lebontották az épületeket, az őrbódét is.
Azért így utólag beleborzongok, hogy milyen apróságon múlt egy emberi élet: A kötél hiányán.
szerkesztette: Verő László – 2007. február 23., péntek, 17:49
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: George Tumpeck