Ezt 2003. szeptember 24-én írtam.
Így néznek, így mozdulnak hallgatag
egymás felé az agancsos szarvasok,
mikor az es? után csak pocsolya marad,
és véletlen t?r a nyárvégi nyugalom.
Símogatom a látványt megadón,
rettent? kék még az ég is, és én
csak mint egy éppen jelenlév? adom
létem, mit rég vásároltam félpénzen.
Jaj, menni, menni, messzire, tovább,
új rétet, új gyönyört, új szépet,
hisz megrekedt hangom nyomán
szélesül a magasztos út – érted.
Már nincs ki sápadt könnyeket ejtsen,
tevékeny ráncba borul a megint-éjszaka,
míg én meredten imáimba feledem neved,
s mint felesleges koncot varrom inamba.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:11 :: Jávorka Ágnes