Tegnap reggel rám lőttek. Kétszer is, amikor a kutyámmal sétálni indultam. A testőr-védő kutyám visszaiszkolt a lakásba – még hallottam, hogy a könyvszekrényt az ajtó elé tólja biztonsága kedvéért. Jobbra ugrottam egy bokor mögé, de onnan egy maszkot viselő alak közvetlen közelről három lövést adott le rám. Elhibázta. Mit tehettem? Feltettem a mancsom s megvetően, ahogy a moziban Humphrey Bogarttól láttam, odavetettem a tölgyfának, ahol a bandita állt.
– Végezz velem kutya!
Az alacsony termetű szakállas brávó a pisztolyát piszkálta elmélyülten, erre megnéztem én is. Na persze, üres volt a tár. Adtam neki ötven centet munícióra, mert annyiért árulta a trafikos a sarkon. Fellélegeztem, mert viszonylag olcsón adtam az életemet, rágyújtottam és újságért mentem.
Éppen jókor érkeztem, mert a sarkon egy hercegné egy szipogó cowboy fenekét rugdalta, mert az-az istennek sem volt hajlandó a diadémját visszaadni. Az úrinő kegyesen hajlandó volt némi aprópénzért áldozatától és az ékszerétől megválni. Mikor az angyalok kara ezt látta, hozzám küldte mind a három királyt: a fekete Gáspárt, Boldizsárt – na persze Menyhért se maradt le -, egy kis kosárral. Nekem ez az álszent zsarolás egy vagyonomba került.
Szégyen, ami szégyen de én menekülésre fogtam a dolgot – nem akarok a jövő héten éhen halni. Kikerültem egy terrorista diverzánscsoportot, akik egy reguláris hadsereggel vívtak heves tűzpárbajt, majd miután nagy nehezen lemaradt mögöttem Ali baba a negyven rablóval, bevágtam magam az öreg Fordba.
Hál´istennek megszabadultam, végre itt hagyhatom ezt a megörült kisvárost.
Korán örültem. Alig értem el az országúton az utolsó házig, egy erősen felfegyverzett beduin rablóbanda állta el az utat egy dupla láncos kordonnal. Vége. Megálltam. Istennek ajánlottam lelkem, meg a kényelmesen hozzám lépegető bajszos, nagy kardos sejknek. Amennyire termete megengedte, megvetően végigmért, látta üres pénztárcámat, aztán életben hagyott, amikor talált egy kiscímletű papírpénzt.
Csak késő este merészkedtem haza. A kihalt utcában felosontam a lakásomhoz. Sokáig kellett az ajtót rugdalnom, mire a kutyám eltolta a barikádszekrényt, és még a kémlelőn is kikukucskált hogy meggyőződjön róla, tényleg én vagyok és nagy kegyesen beengedett.
Ma reggel, ismét sétára indultam a kutyával, felismertem a tegnapi rablókat és az angyalok karát is. Hatalmas hátitáskával bandukoltak az iskola felé. A háromkirályok közül ketten köszöntek is. Gáspár nem, mert fagylajtozott.
– Aha! – Most esett le a tantusz. Akkor mégsem bolondultam meg. Tegnap gyermekfarsang volt nálunk a kisvárosban.
szerkesztette: Verő László – 2007. február 21., szerda, 14:11
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: kisslaki