P. Tóth Irén : George Bacovia: Krízisek

Nyomtatás

Egy fa mögött a kihalt hold
sápadtan búsul a réten –
a magányos fát szél lengeti –
s én az ?rület jeleit érzem.

Suttogva oson itt egy árnyék …
egy ember… ennyi, ennyi ?…
s most egymásnak esünk elvtársak:
én jóllakott, ? éhez?.

De nézd… most kikerülni látszik…
�? jobban, jobban fél – szegény…
a sápadt, kihalt hold felszínén
a fát csak lengeti a szél…

Crize

TristÃ?Æ?, dupÃ?Æ? un copac, pe câmp
StÃ?Æ? luna palidÃ?Æ?, pustie –
De vânt se clatinÃ?Æ? copacul –
�ži simt fiori de nebunie.

O umbrÃ?Æ? mormÃ?Æ?ind pÃ?Æ?Ã?ŸeÃ?Ÿte…
E om… atât, Ã?Ÿi e destul…
Ã?ži-acum ne-om gâtui tovarÃ?Æ?Ã?Ÿi:
El – om flÃ?Æ?mând, eu – om sÃ?Æ?tul.

Dar vezi… m-a ocolit acuma…
El s-a temut mai mult, mai mult, – sÃ?Æ?racul…
Pe luna palidÃ?Æ?, pustie,
De vânt se clatinÃ?Æ? copacul…