A kisded társaság koraeste érkezett „haza”. Márja már várta őket. Az asztalon hatalmas lapótyák kandikáltak ki a szőttessel letakart vesszőkosárból. Mellette cseréptálban valamicske friss juhtúró, s kicsi tányérban reszelt fokhagyma.
— Tessék, csak tessék! — kínálta hellyel a házigazda a vendégeket.
— Nem is tudjuk, hogyan háláljuk meg a kalauzolást atyaságodnak — döccent a székre Kelemen.
— Én örvendek, hogy ellátogattak errefelé-forma — fejezte be a tiszteletkört Gerő atya.
— Hanem holnap valóban tovább utaznak?
— Igen, sajnos az időnk véges, s Segesvárt is megmutatnám a messziről jött rokonnak.
— Ha nem veszi sértésnek, főtisztelendő uram — szólt szemérmesen Guidó — ezt a csekély adományt fogadja el, s fordítsa belátása szerint az eklézsia javára.
— Már hogyan venném? — kérdé mosolyogva a pap — ejsze nem dézsmálni akarja az úr a perselyt, hanem étetni. Lesz helye az adománynak, legyen csak nyugodt — s fél szemmel bekukkantott az újnyi vastag borítékba, melyben szépen sorjáztak a zöldhasú dollárok.
— Ez egy vagyon! — hökkent meg az egyházfi — Áldja meg az Isten kegyelmedet! Kerül ebből az iskolánkra, s a templom javítására es.
— Csekélység — szerénykedett Guidó — pénzzel nem lehet megfizetni azt, amit kaptam itt a glóbusz másik felén. Otthon éreztem magam, pedig soha nem jártam erre.
— Ne fogja vissza magát az úr! Akár fészket es rakhat nálunk amikor eljőnek a békés öregség napjai. Itt megpihenhet, s mikor eljő az üdő, hát Petőfi szomszédságában várhatja a föltámadást.
— Épp ezen gondolkodtam magam „es” — vette át észrevétlenül a szót Guidó — igen hívogat ez a vidék.
— Ha megteheti, hát csak gyöjjön kegyelmed — ha tehetsége leend — böcsülete lesz nálunk bármikor.
Késő estig folyt a szó, Guidó mesélt a távoli országról, Gerő pedig a hazafelé vezető úton látható érdemleges látnivalókról tartott lebilincselő előadást.
Reggel korán keltek, s mire a házigazda megjött a miséről, már összecsomagolva várták — elbúcsuzandó tőle.
— Azután erőst vigyázzanak az úton — s áldásra emelte remegő kezét az öreg páter.
— Esztet a kicsi útravalót tettem föl, ne kelljen má’ rissz-rossz korcsomákban enniök, mint valami túristáknak — nyújtott át egy jókora háncskosarat Márja, s elfordulva egy könnycseppet morzsolt régen kiszáradt szeméből.
— Ezt meg tőlem fogadja el Gyárfás uram — szólította először nevén Guidót Gerő, kicsiny batyucskát nyújtva át.
— Ebben a körtövefa mellől való föld van, s csöpp háncs az öreg fáról. Meglássa, visszahívja majd, amikor az üdő itt lesz.
………………………………………………
20**—ben Gyárfás Guidó — 68 éves korában — házat vásárolt Székelykeresztúron, a kúria mellett. Családja elhagyta még Argentínában. A felesége meghalt, a két leánya pedig maradt a szülőföldjén. Minden vagyonát rájuk hagyta szinte, csak a szerény házravalót vitte „haza”, s az életbiztosítása járadékából élt szerényen 81 éves koráig.
Amikor arra érdemesnek látszó utazók érkeztek a városkába, falusfelei az öreg Gyárfáshoz küldték a látogatókat, akiket az csillogó szemmel kalauzolt, s látott vendégül. Magányosan halt meg. A timfalvai temetőbe Márja unokahúga, s Gerő keresztfia kísérte el…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Verő László