Ahogy ott ültem és bámultam bele a klub gyomrába, hirtelen felt?nt egy magányos reflektor, egy jelentéktelennek t?n? kis lámpácska, ott, a drapériával burkolt sarokban, amint halványan pislogva félhomályból félvilágosságot igyekezett varázsolni. A teremben többen dohányoztak. N?k, kecsesen tartva csuklóikat, férfiak, magabiztosan tüzet adva a gyújtóikkal, és a füstöt tüdejük mélyér?l lezseren bocsátották útjára az ismeretlen felé, azok pedig tétován kavarogva igyekeztek a plafon irányába. Aztán a füstkarikák és csíkok észrevették a fényt. Lapos karcsapásokkal óvatosan kúsztak arra, mint a bárányfelh?k, kik a szél játékaként keringenek egy nevesincs cél felé. Amint odaértek, kéjelegve olvadtak bele a fénybe, hogy az átvilágítva légnyi testüket megmutathassák mit hordoznak magukban, némán, szavak nélkül felfedhessék a tüd?kb?l rájuk tapadt mondanivalót. Igen, ?k benn jártak ott, amir?l mi csak sejtjük, milyen lehet, ?k átélték azt, amit csak ?k foghatnak fel. Így aztán hiába is fecsérelték idejüket arra, hogy megértessék magukat, mert senki nem figyelt rájuk. Végül összeomolva hullottak alá a frizurákba, pulóverekbe, hogy máshol is megmutathassák legalább a szagát annak, amir?l beszélni szerettek volna.
Aztán eszembe jutott, hogy szabadság miatt zárva. Mármint ez a kifejezés ötlött fel, hogy micsoda ellentmondás feszül benne, hiszen ahol szabadságról beszélnek, ott nem lehet semmi sem zárva. De mégis. Ha szabadság, akkor valami zárva van. Aztán az jutott eszembe, hogy a szabadság szolgája. Mert mit is kezdenénk mi azzal a fene nagy szabadsággal, hiszen köt?dnünk kell valahová, valakihez és valamihez, hogy élni tudjunk, gondolkodni legyünk képesek és adhassunk magunkból valamit másoknak, még akkor is ha nem értenek meg. Nincs teljes szabadság. Nem értenek meg senkit sem teljesen, mert az lehetetlen. Ahhoz annak kellene lennünk, akit megérteni akarunk.
De gondolhatjuk azt és tehetünk úgy, mintha…hátha…talán…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Zatykó Zoltán