A járm? lassan haladt el?re az úton. Kipufogójának kormos torkából mocskos füst hömpölygött el?, beterítette a kerekek alatt sziszeg?, sárszagú nedves betont. A három katona egyhangúan üldögélt a kemény üléseken, tekintetükkel folyamatosan figyelték a vészjóslóan sötéted? égboltot az összefröcskölt ablakon keresztül. Terepfoltos ruhájukon még látszódott a tegnapi harc nyoma, a gy?r?dések súlyos csatáról árulkodtak. Az éjszaka lassan telt el, a halott szellemek ?rjöngve keringtek a katonák álmaikban. Nem szóltak egymáshoz, rövidre nyírt frizurájuk keményen koronázta felt?n?en fiatalos arcukat. Már két napja a frontvonalban voltak, kérges tenyerükre rászáradt a l?por és ujjuk, a ravasz örökös tapintásától görcsösen szorult össze.
– Karcsi elmegy a légióba – szólalt meg egyikük váratlanul, megtörve ezzel a halott csendet.
– ?az, aki képes még azt is túlélni – válaszolt a másikuk – otthon mindenféle felszerelést összegy?jtött már, tiszta ?rült.
Ismét csend. Nehéz lélegzetük betöltötte a járm? h?vös leveg?jét. Voltak ott mások is, de azok csak amat?rök voltak, nem számítottak a három katona szemében. Közeledett a cél, egyikük felpillantott a zöld lámpára, amely a kiszállás idejét jelentette számukra, de az még beleolvadt a fekete burkolat magányos hidegségébe.
– Irigylem ?t, ilyen fanatikussággal ott ? lesz a király – törte meg egyikük ismét az egyre feszültebb várakozást.
A terep egyre ismer?sebbé változott amerre haladt a járm?, ezért koszos hátizsákjukat szorosan magukhoz ölelték, tekintetüket teljes készenlétben odaszegezték a jelz?lámpára. Néhány zökkenés, egy er?s fékezés, és a lámpa éles fénnyel küldött üzenetet a megfeszül? izmoknak. Az ajtók hangos csattanással vágódtak ki. Fegyelmezetten és határozottan léptek le a csúszós lépcs?kön, szemeikkel azonnal végigpásztázták az épületeket, a nyirkos utcákat, majd elindultak. Tudták pontosan hova kell menniük. Egymást fedezve közeledtek a bázis felé, ahol még fel kellett venniük fegyvereiket. Amikor megérkeztek néhányan éppen akkor fejezték be a szolgálatot, a langyos félhomályban fel-felvillantak a fegyverek torkolattüzei, démoni árnyakat vetítve a csupasz falakra. Gyorsan elfoglalták pozíciójukat, ereikben érezték, hogy most is legy?zhetetlenek és er?sek. Az ablak hangtalanul nyílt ki, és abban a pillanatban már ott is termett egy behemót kommandós, fegyverét célzásra emelte. Valamit még kiáltott, de a koponyáját szétloccsantó lövedék vérbe fojtotta összemázolt arcát. Tompa puffanással terült el a földön, de néhány pillanat múlva, a téglafal mögül máris ott termett társa. Eszeveszett küzdelem vette kezdetét, a három katona verejtékezve kereste egymás tekintetét, fegyvereik ropogása elnyomta a fröccsen? vér sercenését. Sikerült elfoglalniuk egy új terepszakaszt, látszólag az ellenfél támadókedve is alább hagyott. Még egyszer körüljárták a kopott téglaépületeket, majd fedezékbe vonulva várták az újabb parancsot. A halottak szemében megmeredve csillant meg a vér színe, mocskos ruhájukról csatakosan lógtak a szétforgácsolódott ruhafoszlányok. A katonák türelmetlenül nézegették óráikat, de abban a pillanatban érkezett az utasítás.
– Fiúk! Záróra! Hagyjátok úgy a gépeket, majd én kilépek – szólt oda a katonáknak a kávézó egyik beosztottja, majd egy piros m?anyag tálcával körbejárva elkezdte összeszedni a hanyagul otthagyott üdít?s üvegeket.
A katonák halk sóhajjal álltak fel párnás székeikb?l, majd lassan bandukolva a kijárat felé, menetközben kifizették a használati percdíjat. A mai nap is eltelt. Holnap kezd?dik a suli, a házi feladatot még el kell készíteni. Hirtelen mobiltelefon csörrent meg egyikük zsebében. A katona el?kapta a kis készüléket, majd egy enyhe fintorral a képén szólt bele a mikrofonba.
– Igen anyu, most indulok éppen hazafelé, húsz perc múlva otthon leszek.
A katonák kézfogással búcsúztak egymástól.
A busz éppen beállt a megállóba, a fékek csikorgása elnyomta a sebesültek hörg? kiáltásait. A vasárnap vörös köpenybe burkolózva nézett a h?s katonák után.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: Zatykó Zoltán
