Láthatatlan tintával írom
lelkedbe soraim színtelen
barázdáit
lelkedbe soraim színtelen
barázdáit
Láthatatlan tintával írom
lelkedbe soraim színtelen
barázdáit
– még nem merem
kibontani tavaszba
ébred?,
éltet?
boldogságom feléd
ragyogó színpompáit.
Szó helyett
a szív vezet,
s két kezed,
mely meghitt békét fon
szükségb?l született
tétovaságom köré.
Lassan fogynak el
benned szavaim,
miképpen a
horizont felé haladó,
alkonyatba
torkolló szürkületi fény;
befogadó csendem
– mint a hatalmas ég,
mely narancsból
bíborba simulva
(puha ölében
a Holdat takarva)
méltósággal vonul végig
a Föld peremén.
2007.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:12 :: Arany Tóth Katalin