A világon sok van, mi csodálatos, de az életnél nincs csodálatosabb!
Ez az egyik legfantasztikusabb fénykép, amit az ismert univerzumban valaha is készítettek. Egy amerikai fényképész készítette egy operáció alatt, amint egy súlyos gerinc-rendellenességet próbáltak helyrehozni egy magzaton, az anyaméhen belül, a terhesség 23. hetében. A fényképész akkor még nem gondolta, hogy élete egyik legfontosabb képe lesz ez, hiszen a cél csupán a méhen belüli gerincm?tét fényképeken is történ? dokumentálása volt. Miközben Paul Harris fotós az Egyesült Államok-beli Tenesse állam Nashville városának Vanderbilt egyetemén, a sebészeti klinika m?t?jében fényképeket készített a m?tét folyamatáról, megörökítette azt a pillanatot is, amikor a baba az anyai méhb?l kiemelte a kis kezét, és az ?t operáló orvos ujját megfogta.
Ez a hihetetlen fénykép a világ számos újságjában megjelent, s Írországban az egyik "leger?sebb zászlója" lett az abortusz legalizációja ellen küzd?knek. Bizonyítéknak tekintik arra, hogy a magzati fejl?dés korai szakaszában is
Olyan dolgok lehetnek, amelyeket valójában nem ismerünk. Sokat tudunk a méhen belüli fejl?désr?l, a szervek kialakulásáról, az életfunkciók m?ködésér?l, de keveset az ösztönélet, a lelki formálódás folyamatáról.
Ha komolyabban elgondolkodunk, megértjük, hogy az élet sokszor tényleg csak egy hajszálon múlik. Az orvosok biztosak voltak benne, hogy nem tudták volna életben tartani a kisfiút a méhen kívül, így a méhen belül m?téttel kellett megoldani azt a rendellenességet, amit a magzat nem tudott volna túlélni. A méhet bevarrták, hogy a baba normálisan fejl?dhessen tovább.
Ezért is és különlegessége miatt is ezt a képet nyilvánítják napjaink egyik legfontosabb orvosi fényképének.
Az ici-pici kéz, ami meghódította a világot, Samuel Alexanderé, aki 2004. december 28-án megszületett (amikor a fénykép készült, alig több, mint 5 hónapja volt a mama hasában). Samuel a legfiatalabb páciens, aki ilyen operáción túlesett. Valószín?, hogy Samuel Alexander Arms megszoríthatja majd egyszer Dr. Brunner sebészprofesszor kezét – most már az anyai méhen kívül.
Lehetelenség nem elérzékenyülni a pici kéz hatalmas erejét látva, amint egy operáló sebész ujját szorítja,
és lehetetlenség nem elgondolkodni azon, hogyan tud egy kéz életet menteni..És azon is, hogy tulajdonképpen hol is kezd?dik az EMBER, a maga ösztöneivel.
Ajánlom figyelmetekbe (azoknak, akik még nem látták) a képet, és lelketekbe, gondolataitokba a mai kemény világ egy újabb csodáját!
És szokásomhoz híven, amikor megismertem, rögtön kiformálódott bennem egy vers.
Az ujjak találkozása
Segíts – mondja a pici kis ujj, –
ments meg, te ezt most megteheted,
vigyázz rám, hiszen én már vagyok,
s rajtad múlik, hogy mi lehetek,
hiszek benned, a védelmedben,
félek és mégis reménykedem,
meleg ujjadat átkarolva
rád bízom most az életem.
Ne félj – felel a nagyobbik ujj –
érted folyik most ez a csata,
vigyázok rád, óvlak és védlek,
te vagy most nekünk a cél maga,
és én hiszem, hogy sikerül majd,
ne félj, minket már összef?z
az élet varázsos csodája,
és tudjuk, hogy majd világra jössz.
Várjatok – mondja a pici ujj,
várunk – felel rá a nagyobbik,
jövök majd – mondja a pici ujj,
itt leszünk – felel a nagyobbik
S a kis szorítás a nagy ujjon
összhagot, mély nyugalmat ad,
s mikor ujra sötét lett belül,
az ujjfogás íze megmaradt.
