A mutatványnak vége. A tömeg elszéledt, a test lekerült a keresztfáról. De a keresztfa továbbra is ott maradt, a rajta lévő lyukak pedig emlékeznek és szólnak ahhoz, aki érti a beszédüket.
A keresztfán a lyukak ottmaradtak,
fekete torkuk sötéten mesél,
– nem a vér, azt lemosta az eső,
– nem a könny, azt felszárította a szél,
– nem a fájó hang, az elhalt a csendben,
de a lyukak, amik ottmaradtak,
tágra nyílt torkuk emlékeket áraszt,
– nem a jegyzőkönyv, ami nem készült,
– nem a kéz, amit más kéz lemosott,
– nem a tömeg, amely egy hangra mordult,
de a lyukak, amik ottmaradtak,
sötétlő torkuk mélyén igazsággal,
– nem a múlt, az úgyis messze jár,
– nem a jelen, az úgyis véget ér,
– nem a jövő, amely másoké lesz,
de a lyukak az ottmaradt keresztfán,
a keresztfán az ottmaradt lyukak –
tágra nyílt torkuk majd mindent elmesél,
megőriz, s egyszer mindent elmesél.
