Érzem illatod!
Belém ivódtál mint,
Nyári zápor a földbe.
Már hiányzol!
Testem minden sejtje érted
Kiáltoz, és sikítva sír a vágy:
Hol vagy már!
Lassú lábakon jár az idő,
Hosszú őszünk, tavaszba szökött.
A tél most fél – jégvára szívem –
Itt lakik benn, de megremeg hite,
ha rámtalálsz.
Szemedben lakik az örök nyár,
S a tél tovaszáll hangod bársonyán…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:12 :: Dobó Erzsébet