A hetvenes években Marosvásárhelyen élénk zenei élet zajlott, ahogy más nagyobb erdélyi városban is. Magas színvonalúak voltak a hétfő esti koncertek a Kultúr Palotában. Világhírű zenészek adták egymásnak a kilincset. Vendégszerepelt Bécs híres, népszerű karmestere Willi Boskowsky, gyakran megfordult és koncertezett a városban Yehudi Menuhin is.
Valóságot ugyan nem tartalmazó, de kedves mendemonda forgott közszájon, mármint hogy a művész édesanyja az Apolló melletti lábas ház emeleti lakásában lakik. Igazság szerint Marutha Menuhin kaliforniai birtokukat élete végig nem hagyta el. A száz éves születésnapját még a fiával együtt ünnepelte.
Nemzetközi hírnévre tett szert a „Marosvásárhelyi Zenei Napok” Fesztivál, melyet májusban tartottak és tartanak.
Hasonló rendezvények voltak Kolozsváron is. Ezeken a zenei élet kiválóságai léptek pódiumra. Ünnepszámba ment ellátogatni a jeles kulturális esemény színhelyére.
Egyik évben, talán hetvenhétben történt, kedves kollegámtól Velcsov Pétertől kaptam meghívást Kolozsvárra. Tulajdonképpen sógora, Guttman Misi meghívását tolmácsolta, abból az alkalomból, hogy a Fesztivál meghívottja Ferencsik János.
Guttman Mihály jeles zenepedagógus, számtalan szakmai díj tulajdonosa, akkor a Zeneiskola igazgatója volt.
Nagy izgalommal készültünk a kolozsvári útra. Vasárnapra esett Ferencsik János vendégszereplése, és így semmi akadálya nem volt — látszólag — látogatásunknak.
Kora reggel keltünk útra. Borongós, ködös tavaszi nap volt. A gépkocsik lassan araszoltak előre a ködben. A gondot tetézte, hogy Marosludas után el is tereltek a főútról, egy közúti baleset miatt.
A terelő út teljesen ismeretlen volt számunkra. Valahova az Aranyos völgyébe terelték a forgalmat. Megálltam az eltérőnél, és kérdeztem a rendőrt, aki irányította az autókat, hogy hova vezet ez az út?
— Ne aggódjon, uram — nyugtatott —, csak menjen ezen az úton előre, ameddig elér Borévig. Ha meglátja kiírva Borév, több gond nem lesz.
— Szóval Borév?
— Igen, Borév!
Mentünk a ködben az ismeretlen úton, és vártuk, hogy feltűnjön a mindent megoldó Borév. Az út kanyargott, lestük a táblákat, csend volt az autóban, mindenki az ablakra tapadva meresztette a szemét, de a ködöt nem tudta átfúrni a tekintet. Amilyen volt a kinti világ, olyan borongós volt itt bent is.
Egy váratlan kanyar után sorompó állta el az utat. Na, még ez is!
A vonat elment, a sorompót felhúzták, átmentünk a síneken, és… bekövetkezett a csoda: ott volt a tábla a várva várt falunévvel. A köd is, mintegy varázsütésre eltűnt. Szikrázó napsütés fogadott a síneken túl.
A további utunkon valóban már semmi gond nem volt. Igaza volt a rend őrének. Egy röpke óra alatt be is érkeztünk Kolozsvárra. Egyenesen a Donát útra mentünk a Guttman családhoz.
Szívélyesen fogadtak, leültettek, kínáltak kávéval, süteménnyel. A gyerekek gyorsan elvonultak zenélni. Egyik a zongoraszobába ment, a másik a sajátjába hegedülni, a harmadik csellózni.
A felnőttekkel beszélgettünk, de néhány közhely után a zenére terelődött a szó, hiszen őket igazán más nem is érdekelte. Negyedét sem értettem, amiről beszélgettek, de lelkesen figyeltem, és rövidesen kezdtem megérteni a szavak mögött rejlő mondani valót: a zene föltétel nélküli szeretetét. Ez hatotta át az egész családot.
Hirtelen megszólalt a csengő. Megérkezett Ferencsik János. A házigazda boldogan ölelte át üdvözlésképpen barátját.
Az általános bemutatkozás után tovább folytatódott a beszélgetés koncertekről, hangversenyekről, előadásokról Moszkvától New Yorkig.
Odaadással és áhítattal hallgattuk a mestert, aki elemében volt, a közeledő fellépés, és a hallgatóság csodálata miatt.
— Ugye — fordult felém hirtelen —, jobban szeretitek ti is az élő zenét. Az élő zenét.
— János, gyere — szólalt meg, mintegy végszóként Guttman Misi —, induljunk. Még fel kell készülnünk. Ti többek pedig, elég, ha egy óra múlva jöttök utánunk.
Követtük a tanácsot, és egy óra múlva valóban az élő zenét élvezhettük.
2007. március 1.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: dr Bige Szabolcs-
