A hatvanas évek végen, a hetvenes évek elején játszódik e rövid epizód, színhely Angyalföld. A szereplők valós figurák.
Gyuri már gyerekkorában is vonzódott a késekhez.
Minden félretett pénzét késekre költötte. Akkor még nem lehetett az ő kis pénzecskéjéből komoly tőröket venni, de azért egy-egy hatalmas konyhakésre mindig futotta. Olyan nagyfiúsnak tűnt.
Már egész korán reggel — szinte minden nap — kiszökött otthonról, és irány a Szent István park. Csak úgy, egyedül, magányosan. Kést dobált. Naponta több órán keresztül. Mindig kisebb és kisebb céltáblát használva.
Szüleit az idegbaj kerülgette, naponta kobozták el a féltett kincseket. Szerintem ez idő alatt egy konyhaművészeti, vagy egy hadtörténeti múzeumot be lehetett volna rendezni az így elkobzott késekből. Mire felcserepedett Gyurink, nyugodtan felléphetett volna cirkuszban is. Haverjai szájából simán kidobta a cigit a késsel úgy, hogy a füstszűrő azért bent maradt. Barátnőit rendszeresen körbedobálta késekkel, mint egy cirkuszi mutatványos.
Volt is tekintélye.
Bármerre járt a vége mindig az volt, hogy ruhájának valamelyik rejtekéből előkerült egy kés. Hol csak körömpucolás céljából, hol az angyalföldi kiskocsmák személyzetének sürgetése céljából.
Volt egy vendéglő a Pozsonyi úton, oda minden nap bejárt, és minden nap már az ajtóból belevágta kését a konyhaajtóba. A pincérek és a személyzet eleinte rosszallóan csóválták a fejüket, de később már csak blazirtan tudomásul vették.
A rendelés mellé hozták a kését is, mert hátha van másik is.
Általában volt. Több is.
Erről a vendéglőről tudni kell, hogy a hetvenes években, mint Déli működött és Aczél György testőrségének volt kedvenc pihenő és várakozó helye. Gyurinkat ők is tisztelték, egyszer húztak csak pisztolyt rá, de elkéstek, ő gyorsabb volt. A rendőr pisztolya még félúton sem volt, mikor a kés a mellette lévő oszlopban remegett. Nem vitték be, de arra az estére elvették a kést.
Soha többé nem volt probléma, sőt ők is kötöttek fogadásokat, hogy az ajtóra erősített cigiszálakat eltalálja-e vagy sem. Gyuri presztízskérdést csinált belőle, és képes volt újra és újra napi hat-nyolc órát gyakorolni.
Mindenkivel jóban volt a környéken, de pont azért, mert tartottak tőle soha nem volt barátja. Mindenki tiszteletteljesen köszönt és elkerülte.
Azért egyszer ő is megjárta.
Kint a Tripoliszban egy heveny verekedés közben vállba szúrták, de olyan erővel, hogy a kést csak a Szabolcs utcai kórházban sikerült kioperálni belőle — egy darab csonttal együtt. A kórházba villamossal ment be az utasok legnagyobb rémületére. Mellén a melegítőfelső szétnyílt, és a válláról patakokban folyó vér feldúlta az utasok kedélyét, na meg a vállából kiálló — majd 30 centiméteres — kés sem nyugtatta meg őket.
Hamar rendbe jött, és továbbra is teljes fegyverzetben rótta a környéket. Kedvenc helye a Bermuda háromszög volt, így hívták a Déli, a Móri és az Ara presszó által határolt területet.
Mindenki itt tűnt el, és mindenkit itt lehetett megtalálni. Lakása nem volt, különböző pincékben csövezett.
Barátnői egy-két napos kapcsolatok voltak.
Talán Rejtő Jenő Piszkos Fredjéhez lehetett hasonlítani, csak ő még fiatal volt.
Sokat ivott — mindent vegyesen —, de ez nem befolyásolta késdobáló tehetségét. Gyakran lehetett látni nyári hajnalokon a parki pingpongasztal tetején, ahogy ott ül törökülésben, és egy hatalmas késsel körmeit tisztítja.
Így maradt meg az emberek emlékében, mert egy szomorú őszi napon utolérte a végzet.
Szerelmes lett, és eltűnt.
szerkesztette: Verő László – 2007. március 27., kedd, 12:54
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: George Tumpeck