KÉRJÜK HALKÍTSÁK LE rádiójukat, gondoljanak azokra, akik nyugodni kívánnak — mondta be éppen a rádió, de Ica még buzgón festette a Kossuth címereket a konyhaasztalnál. Már tele volt az inge, mackója, füle, praclija piros-zöld színekkel kenve, hogy úgy nézett ki, mint egy barnacopfos kokárda. Még sokdioptriás szemüvegén is egy rózsaszínű folt díszelgett, pedig az nem is szerepelt a palettáján. Csoda volt, hogy a szódásüvegtalpú okulárján egyáltalán keresztüllátott ez a szeplős, csillagszívű kis pingáló Botticella. Igaz az orra alig volt két centire a rajzlaptól.
Éjfélre már volt vagy hat darab, négy pedig a fregoliról lengett, mintha a szögről lógó fedők követválasztásra készülnének a konyhában. Ica már majd leszédült a székről a fáradtságtól. Benő két évvel fiatalabb nála, de már délután szó nélkül nekiállt a festékkeverésnek, miután az öccse lelkesen hazaloholt a trafikból, és izgatottságtól dadogva előadta címeres ötletét. Persze, hogy rögtön belement, mert ajnározta öccsét, ki már kétéves korától kicsit más volt, mint a többi, mióta egy nyárvihari villámtól, a hazavadult konda végigrohant fölötte a csapáson.
Igaz az alapötlet nem egészen Benőtől származott. Ruttkai néni trafikjában látta meg reggel a kabátra tűzhető Kossuth-címeres jelvényeket, amikor tíz darab tulipánér´ ment be hozzá, mint minden nap. Rózsika néni számára kellett a bagó, aki már súlyos, ágyban fekvő rákbeteg volt. Ennyit engedett meg neki Tolnai doktor úr naponta a négy kupica ánizslikőrön kívül, mert már úgyis mindegy a maradék időre — lényegesen jobb, mint a morfium — gondolta a doktor is.
Benőben már megfiadzott az ötlet, mikor látta, hogy ezt a címerjelvényt vették, mint a cukrot. Még azok is, akiknek nem volt zakójuk. — Igaz, apjának azért mindig volt, mert, ahogy becserélte a kocsmában, felesége mindig szerzett az ismerősöktől egy másik ócskát. Néha idegenektől is kapott, de hogy mit adott érte cserébe, férje sohase kérdezte.
Benőnek volt két forintja, amit régóta őrzött, de most reszkető ujjakkal hirtelen előguberálta a pénzdarabot, és vett rajzlapokat meg egy jelvényt is hozzá — mintának.
Ha felfesteti Icával, akkor tízest is el lehetne kérni darabjáért — gondolta Benő — és beleszédült az örömben. Ahogy hazaért, rövid lelkesítő expozé után a cég már gőzerővel dolgozott. Mindig is csodálattal nézte, ahogy Ica bámulatosan rajzol, fest bal kézzel, míg a másik karját bénán altatta az ölén.
— Holnap estére már gazdagok leszünk, mint egy fagylajtos, vagy bankár — vigyorogta Icának.
Szemében a két szakmának egyenlő rangja volt, igaz bankárt még nem látott errefelé egyet sem. Na persze, ha a mozit nem számítja. Benő csak mesélt nővérének, közben kevergette, töltögette a vízfestéket a dunsztosüvegekbe.
Reggel Hérincséknél kezdem a földszinten, és így megyek tovább. Ha tényleg kérek, és meg is adják darabjáért a tízest, az aszongya annyi mint, tízzel megszorozva, az éppen száz forint. Hihetetlen nagy összeg. Egy kupacba még nem is láttam annyit — magyarázta kipirulva Icának, ki már a kókadozott az álmosságtól.
— Mit szólsz, ha beüt? — folytatta öccse —, kénytelen leszek árat is emelni.
A rádióban a kedves szőke bemondóasszony éppen tizenkettőt fütyült éjfélt jelezve, amikor végre anyjuk bejött és véget vetett a munkának, s a céget ágyba küldte.
A harang alighogy visszahúzta nyelvét, miután délben elkongatta az utolsót és a sekrestyés is villamosra szállt, hogy Albertfalvára menjen ebédelni, mikor Benő ötven forintot adott nővérének. A házban korán reggel már egyenként ötöt eladott a képekből. Kettőt a plébános úr, s a maradék hármat pedig Hoffmann bácsi, a kóser húsboltos vett meg. Eredetileg csak egyet akart, azt is húzódozva, de aztán még kért hozzá egyet a nappaliba és kettőt az üzletbe is, mert megérte a szórakozást a kis agilis lurkó tukmálása.
— Nekem is többe van — mondta Benő, s hivatkozott a vízfesték árára meg az inflációra, de zavarba jött volna, ha megkérdezik, hogy mit is jelent az.
Estére elfogytak a képek. Pontosan két tucat Kossuth remekművel büszkélkedhettek a lakók. Szó szerint telt ház volt. Még Margitka néni, a vak zongoratanárné a negyedikről is vásárolt, mivel ismerte Benő családját.
Éjszakára rábízták a kétszáznegyven forintot Grant kapitány gyerekeire, hadd számolgassák a könyvespolc legtetején a jó szagú bőrkötésben.
Este büszkén, nagy örömmel vacsoráztak a gyerekek. A szülök is emelkedett hangulatban voltak, mert már a holnapi Károly napot ünnepelték előlegben, meg a vonatja is akkor megy Karcsi bácsinak Szombathelyre. Szülei is kikísérik a vendéget a Kelenföldi pályaudvarra, s csak délután jönnek haza. Majd Margitka néni fog felügyelni addig is rájuk, míg hazajönnek.
Benő még hajnalban is hallotta Karcsi bácsi és szülei nótázását, mintha túl akarnák ordítani a Pest felől idehangzó gépfegyverek ugatását. Negyedikén már későre járt az idő, amikor Benő felébredt. A konyhaasztalnál csak Margitka néni ücsörgött Icával.
Szülei még nem jöttek vissza, csak másnap üzentek, hogy szabadföldre érkeztek.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: kisslaki
