Ami reggel egészként indul,
este nincs már meg a fele sem.
Tekinteteket dobál a busz;
hajszolt párvenükben
az embert keresem.
Rázkódó ikerszékek messzesége
a garázsmenet hetesen.
Köpött érméket nyeldekl?
tenyerek szájszaga.
Lyukas cip?kben ciripel?
koszbogarak.
Remény érlelte szesznek
rossz poharak-
szárazságuk túlélést szomjaz.
Hajléktalan utcaévszakok-
az aszfaltsivatagban
hova jutsz, ha részt adok
a tengerb?l?
Tocsogó kartontavaszt könnyez?
másnapok.
Kanálnyi szánalmat faragó
ács vagyok.
Nyári hídpillér-hajnalok,
fagyott ujjú aluljáró-telek.
Fejünk felett
éles neonzaj rezeg,
és vésett ablakfreskókon
vallomásod keresem.
Otthontalan italizzadtság
a garázsmenet hetesen.
Türelmetlen megállóvágyak,
törött plexikételyek.
A padló örvényl?
kérdésekt?l émelyeg:
mondd,kit érdekel még,
hogy túlzássá dagad a mérték,
ami ingyen van sorvad,
és a tárgy csak az érték?
Nem az osztó a hibás,ha játszani
a rossz lapokat kérték,
mert messzir?l minden tökéletes,
de ki akar közelebb menni?
Idegenné csorbult eszméket
családjává fenni?
Beszélni most többen tudnak,
míg mondani csak kevesen-
elcsépelt filchimnuszok
egy garázsmenet hetesen.
