Ember – kinek korsója már régen eltörött,
s a disznókat féli csomó korpa között,
Ember – ki vermét magamagának ássa:
(se madara, se tolla, se egyetlen barátja),
ki korán kel, hogy tovább keresse az aranyat,
arany helyett az ezüstöt, s talál helyette füstöt.
„Füstbe ment terv" – ma sem váltja meg a világot,
s addig nyújtózik, míg takarója
végül betakarja
Ember…