A szerény küls? ellenére remekül ment az üzlet, divatosan borostás negyvenes tuljadonosa elégedetten dörzsölhette a markát. A betéved?t mégis azonnal elfogta egy furcsa érzés, hiszen az ilyesféle intézményekben megszokott aranyékszerekb?l, dísztárgyakból és órákból szinte csak mutatóban láthatott. Annál inkább szembet?ntek a polcokat ellep? ezüst szelencék, mindegyikre egy-egy apróbet?s nevet gravíroztak. Ha valaki irántuk érdekl?dött, csak egy "azok nem eladók" volt a sz?kszavú válasz.
De még ennél is furcsábbak voltak a zálogos rendszeres ügyfelei, mosolytalan, fásult emberek, akik a néhány perces rövid egyeztetés után dolgukra tértek, hogy aztán néhány hét, esetleg hónap elteltével ismét megjelenjenek.
Egy kés??szi délután azonban különös vendég lépett be a zálogház ajtaján. A kortalan, szikár alak nyugtalanságot ébresztett a legtöbb emberben, a zálogos azonban régi ismer?snek kijáró mosollyal üdvölte.
– Rég járt erre. Mivel szolgálhatok?
A magas, komorarcú férfi szótlanul a kis üzlet közepére lépett, a polcokon sorjázó szelencéket vizslatta egy darabig. Hosszú es?kabátja zsebébe nyúlt, majd el?vett egy hasonlót.
– Mit hozott? – kérdezte a tulajdonos érdekl?dve.
– Rossz id?k járnak mostanában – jött a rezignált válasz. – Még a magamfajtának is keserves. Ezért jöttem el megint.
– Hát igen, el?bb-utóbb mindenki megtalál. De ne csigázzon tovább, ezúttal mit rejteget a szelencében?
– Ez itt egy széplélek. Verseket ír, de a kutya sem olvassa. Ráadásul egy fityingje sem maradt. Egy jó hónapja írta alá a szerz?dést. – mondta az ördög. – Megfogadtam, hogy megtartom magamnak, csak hát az életvitelem komoly költségekkel jár. Az a rengeteg utazás, a kútbaesett üzletek, a n?k, nomeg a játékszenvedély is sokat elvisz, hiába csalok. De a legfélelmetesebb az, hogy mintha már senkit nem érdekelnék. Valahogy megváltoztak az emberek, manapság már csak a reklámoknak és a virtuális valóságnak hisznek. Hogyan végezzem így a munkámat? Egy ideje egyre depressziósabb vagyok. Rá kellett döbbennem, hogy csodákat tenni én sem tudok. Az élet gonoszabb nálam. – tette hozzá sóhajtva. – Szóval mennyit adsz érte?
– Sokat nem nézek ki ebb?l a portékából. Rádásul a múltkor is gyenge árut hozott, az a bankigazgató nem érte meg a pénzt. Már háromszor is itt járt visszakunyerálni a koszos uzsorás lelkét, de fizetni nem tudott eleget. Talán azt hiszi meghatódom néhány kamatláb hallatán? Nekem is élnem kell valamib?l, nem? – méltatlankodott a zálogos. – Meg nem értett költ?cskékkel pedig már egyáltalán nem foglalkozom. Nézzen oda, az a fels? polc tele van velük.
– Akkor most mi legyen? – kérdezte lemondóan az ördög. – Nekem sürg?sen bizonyítanom kell, ha megint nem teljesítem a kvótámat, mehetek vissza tüzet fújtatni, vagy ami még rosszabb, egy üst mellé felügyel?nek.
– Nem is tudom, nem is tudom – vakargatta az állát amaz. – Esetleg lenne egy megoldás. Ha a szolgálatomba szeg?dik, köthetünk üzeletet. Rengeteget érnek a kapcsolataim. Olyan sokat, hogy abból hosszú ideig gondtalanul ellehet. Talán egy m?sorvezet?i állást is ki tudok járni magának az egyik kereskedelmi tévében. Még az sem kizárt, hogy egyszer majd ismét a régi szelek fújnak és szépen visszazökken minden a megszokott kerékvágásba.
Most az ördögön volt a vakarózás sora, hiszen ilyen ajánlatot még életében nem hallott. Percekig magába merülten álldogált, aztán szótlanul betette az ajtót. Ám mire beköszöntött az els? hó, a zálogos egy azóta is féltve ?rzött szelencével gyarapította készletét.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Magyar Csaba