Olvastam költőt párat, majd százat,
s hallgattam bánatos nagy-nagy énekük,
ahogy sajnálták szegény maguk
vagy gyűlöltek s szidtak, ha volt érdekük.
És hová lett e költők hosszú sora,
kik nem is sejtették lényegét?
Szavuk bár lehetett volna szomjúzó bora,
eleség, melyen nem közöny hordja bélyegét;
lehetett volna lázas borzongás,
könny vagy gyönyör, gerinc tövén,
lehetett volna kaland, világi barangolás,
kard vagy kéz, ha nem véd a törvény;
lehetett volna fortyogó kő, láva,
kihűlt szívünk üres helyén,
lehetett volna szépasszonyok buja vágya,
mi ránk talál életünk fakó telén.
Megölték a verset bűnös angyalok,
ellopták a szó erejét, súlyát s az élét,
kinek mutatni kéne utat, hátul andalog,
nem gyászol a tömeg, s én is hallgatok.
Márton Zsolt
illusztráció Bartos Endre: A költő Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:12 :: Márton Zsolt
