Távolról már hallani, üvölt az aréna népe.
A moraj nem ül el, forróság leng körül a térbe.
Feszült várakozás, latolgatók izzó tömege,
Jegyszedő ordít: “A nyugdíjas ingyen jöhet be!”
Táborokra osztódnak, sör, virsli, az árus kaszál.
Hangoskodó dilettánsok, amott egy pofon is elszáll.
Szagosított feleségek, itt-ott barátnők hada.
Vasalt öltönyös úr, ő itt az értő, ül minden szava.
És egyszerre csend. A szpíker középre perdül.
Fotósok hada les, a kameraman is el?kerül.
Orgánuma egyedi, súlyos ezreket rak zsebre érte.
Címekről beszél, számok sora jön, sosem lesz vége.
Elhalkul az udvarmester, most a zene ritmust vált,
Majd szólítja a kék sarok hősét és díszes csapatát.
Elszántan érkezik a bajnokjelölt. Most a szorító ura ő,
Aztán harsog egy nevet a nép, érkezik a címvédő.
Két robosztus alkat áll a trónon, üres lett a tér.
Szemük összerobban félúton, győzni itt, ez a cél.
Megszólal a gong – ismerik, fémesen zúg.
A bíró kiált: “boksz!”. Az edző valamit odasúg.
Kezdődik hát a csoda, ez milliók vágyálma ott.
Szürke egérkéé, ki soha egy pofont sem adott.
Háziasszonyé, mert bűzös konyhája rabja lett,
s mielőtt behajtotta fejét, bokszolót szeretett.
Kivénhedt bajnok, ott ül a sorok közt némán.
Most elérte a láz, átdübörög vére a vénán.
Fiatal titán, eljátssza a győzelem dramaturgiáját,
Árnyékol, imitál, majd beordít: “Hé, húzd a gályát!”
A kötelek között megállt az idő, ez egy más világ.
Álmok, vágyak, csodák, s tán a halál színeire vált.
Adj erőt, ember, ki bent szenvedsz, hogy küzdjünk!
Csatánk, ha veszni látjuk bután, kínodból erőt merítsünk.
