A találkozásuk sem volt szokványos. A WTC lerombolását adta a tévé egyenesben, többen egy áruház kirakatán keresztül nézték. Zsuzsa annyira elszörnyedt, hogy hangos zokogásban tört ki. A mellette álló úr felajánlotta a segítségét zsebkend? formájában, aztán elkísérte a mosdóig, s kint megvárta, amíg a lány rendbe szedte magát.
– Szolnoki Zoltán – és nyújtotta Zsuzsa felé a jobb kezét – bocsánat kicsit szégyellem magam, de ez rettenetes!
– Pintér Zsuzsanna – és a férfi puha kezét er?sen megszorította. – Tudja, két hete jöttem haza New Yorkból, és voltam az északi torony tetején is. Ez mind annyira hihetetlen, egyáltalán olyan álomszer?, ami most velem történik.
Tényleg az volt, de ezt majd kés?bb tudta meg.
– Kedves Zsuzsa, nem szeretném, ha tolakodónak tartana, de szívesen vacsoráznék Önnel, ha elfogadja a meghívásomat, az id?pontot Önre bízom.
A lány meglep?dött, ám tetszett neki a férfi, és így az ajánlat is.
– Most egyel?re maradjunk abban, hogy telefonszámok cseréje után keressük egymást – felelte. Így is lett, kártyákat cseréltek, és megegyeztek, hogy ha aktuális, Zsuzsa fog telefonálni.
Zoltán egy multi cégnél dolgozott jobbacska beosztásban. Három éve hagyta el a felesége egy arab orvostanhallgató miatt. Gyermekük nem volt, tehát a válás könnyen ment, a lakás maradt nála, néhány millió fejében. A neje belement mindenbe, csak szabad lehessen, aztán Algírba költözött az új férjével. Azóta hazaszökött, és feminista hangvétel? újságoknál ír cikkeket, hogy Afrikában semmibe veszik a n?k jogait. Egyszer próbálkozott Zoltánnál is hátha visszafogadná, sikertelenül.
Hetekig várta hogy a lány hívja, de hiába, míg rájött, hogy egy régi kártyát adott oda, az a szám már régen nem él. Gyorsan el? a Zsuzsa számát, és már hívta is.
Egy érces hangú férfi "tessék"-elt a vonal végén, Zoltán gyorsan letette. Lehet, hogy férjnél van, és ezért ragaszkodott, hogy majd ? csöng. Ki más vehetné fel az ? telefonját? Kés?bb megbánta hogy nem szólt bele, lehetett volna ügyesebb. Olyan sok trükk van az ilyen helyzetekre, nem készült fel eléggé. Na, majd most. Hívta újra a számot, közben hihetetlenül forró lett a készülék a markában. A fejében tökéletesre fogalmazta a keresés okát, minden várható és váratlan kérdésre felkészülve. Kett?t csengett, aztán Zsuzsa bájos hangja jelentkezett a másik oldalon. K.O. Zoltán hebegett-habogott, valami összefüggéstelen történetbe kezdett, még nem tudatosult benne, hogy a h?n áhított hangot hallja.
– Zoltán maga az?
– Igen, één – nyögte ki végre boldogan.
A félreértéseket tisztázták. Az érces hangú Zsuzsa édesapja volt, nyugdíj el?tt a pártbizottságon dolgozott gondnokként. Imádta a telefonokat. Annak idején rengeteg ügyet intézett onnan. Ha valakinek gondja volt valamelyik hivatalban, vagy nehezen beszerezhet? dologra volt szüksége, az öreghez bizton fordulhatott kisebb honorárium fejében.
"Pintér vagyok a Pártbizottságról", és nyíltak a kapuk, s a pult alól is el?kerültek az áhított árúk, bár azt sohanem tette hozzá, hogy ? a zárak olajozásáért felel az épületben. Ilyen frappánsan lehetett akkoriban ügyet intézni.
A nemlétez? telefonszámról is csak néhány vidám szót váltottak, a f? hogy végre hallják egymást. Szombatra beszélték meg a randit stílusosan, a "Randevú" nev? étterem elé.
Zoltán tíz perccel el?bb érkezett. Mint f?b?nös, amiért korábban miatta nem találkoztak, vezekelni akart, akár saját maga el?tt is. Mintha egy kvízm?sorból cseppent volna az utcára: sportosan elegánsan, a haja merészen zselézve. Szorongott, mert nem beszélték meg, milyen stílusban öltözzenek. Ez örökké olyan idétlen helyzet. ?hivatalnok lévén többnyire öltönyben éli a mindennapjait, jól esik egy kis szabadság. Így talán az er?s feszélyezettségét is leplezni tudja valamelyest. Megállt egy taxi és kiszállt ?, gyönyör?en, frissen, egy könny? ingben és farmerban. A fiú egy nagyot sóhajtott, az els? akadályon túl van, egy kívülálló nem érezheti, milyen sordönt? tud lenni egy ilyen jelentéktelennek t?n? dolog. A ruhák rendben, fél gy?zelem.
Nem bízta a véletlenre, már jó el?re lefoglalta a helyüket a terem hátsó, nem dohányzó szakaszában. ?nem cigizik, abban bízott, hogy a lány sem. Gyorsan megegyeztek hogy tegez?dnek, könnyebb így a társalgás. A tapasztalt pincér látta, hogy kikkel van dolga, diszkréten letette a két ásványvizet, és az étlappal magukra hagyta a fiatalokat – úgysem a vacsora jellege lesz itt most a legfontosabb. Oldódott a hangulat, Zsuzsa is párkapcsolatban élt, míg másfél éve a férj játékgép függ?ségét megunva, kilépett a házasságból. Náluk sem volt nagyon min osztozkodni, miután a tetemes adósságokat kiegyenlítették, alig maradt a bérház árából. ?visszaköltözött a szüleihez, a volt férj osztrákba ment szerencsét próbálni, feketén építkezésekhez szeg?dik.
A vacsora végeztével busás borravalót adott. A pincér a hátsó kijáraton engedte ki ?ket, így közelebb volt a parkoló, ahol az öregecske autójával leállt.
Miel?tt beszálltak magához ölelte a lányt, és megcsókolta. A csókjuk szenvedélyessé vált, rég nem érezték ezt a csodálatos érzést, és a következményét. Mindketten lázba jöttek, nem volt kérdés, hogy mit akarnak. Öt perc autóval a lakása, s már fent is voltak. Folytatták a lázas csókolózást, s közben a ruháiktól szabadítgatták egymást. Meztelenül úgy forrtak össze, mintha mindig egyek lettek volna. Mint a szomjas vándor, ha csermelyhez ér, nem tudtak betelni egymással. Felszabadult a letapadt fájdalom, s egy ordításban csúcsosodott ki.
– Szótlanul a plafonra meredtek, csak a lábuk volt lehetetlen módon összekulcsolódva. Ez a két éhes lélek találkozott egy tragédia okán, minden kincsüket odaadták a másiknak, tegyen vele belátása szerint.
A tibetiek úgy tartják: ha alszunk, a lélek elhagyja a testet, és az álom jön helyére. Bennük mindkett? vívta ádáz harcát, lebegtek az álom, és az ébrenlét határán.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Serfőző Attila
