Mióta dr. Hajnal Kornál, nyugalmazott bíró, az általam csak "kisöreg" néven emlegetett öregúr bevonult a kórházba, már egy hét telt el. Közben többször eszembe jutott, felidéz?dött bennem sok szava és rájöttem, hogy hiányzik nekem. Kevésszer fordult el? eddigi életemben, hogy két találkozás és társalgás után valaki ennyire belopja magát a szívembe, hogy szimpatikus egyénisége néhány nap után hiányozzon.
Vártam, hogy esetleg telefonál, elmondja, hogyan sikerült a m?tét, hogy van, esetleg megkérdezi, meglátogatom-e? Hiszen ezt felajánlottam neki. De nem szólt. Aztán észrevettem magamon, hogy mintha aggódást éreznék, hiszen nem tudhatom, mi történt a kórházban? Lehet, hogy komplikációk, gondok léptek fel és miután nincs hozzátartozója, senki se látogatja, baj esetén a kórház nem is tud senkit értesíteni, ? sem tud telefonálni.
Aztán az is eszembe jutott, hogy azt sem tudom, melyik kórházba feküdt be, ezt nem mondta el. El?vettem a mobiltelefonomat és felhívtam egyik barátomat, aki az egészségügyben dolgozott. Megkérdtem, derítse ki, hol végezhettek rajta m?tétet, és jelenleg hol találhatom meg az öregurat?
Kb. három óra múlva hívott vissza, bemondta a pontos adatokat, kórháznév, épület, osztály, kórterem száma, kezel? orvos neve. Ránéztem az órámra, délután fél 3 volt, alkalmas id?pont egy látogatásra.
Vásároltam gyümölcsöt, gond nélkül bejutottam a portán, hamar megtaláltam a sebészeti osztályt. A f?n?vért kerestem, hogy érdekl?djek az öregr?l. Kedves volt, és mikor mondtam a nevet, akit keresek, felnevetett:
– Ó, az aranyos Kornél bácsi? Sikerült az operáció, jól van, egy "gond" van vele (és közben kacsintott egyet), mindig beszélgetni akar valakivel!
Én is nevettem egyet.
– Nem csodálom!
– És tudja, mi az érdekes? Hogy mindenki szívesen traccsol vele. Valahogy le tudja kötni az emberek figyelmét.
– Mesél nekik?
– Azt nem annyira. De mindenr?l van véleménye, sok okos dolgot tud és hoz szóba, ha kell tanácsokat ad, ha kell, vigasztal – szóval népszer? ember.
– És meddig kell még bent maradnia?
– Hát a kora miatt bizonyos kivizsgálásokat végzünk, és a m?tét utáni megfigyeléshez is id? kell. Még legalább egy hétig, lehet, hogy tovább is, bent kell maradnia.
– És ? mit szól hozzá?
– Nem tiltakozik, azt is mondhatnám, hogy jól érzi magát. Csak az a furcsa, hogy maga az els?, aki érdekl?dik utána, aki meglátogatja.
– Egyedül él – mondtam magyarázóan.
– Aha – reagált a f?n?vér – ezt nem említette, saját magáról nem mesélt semmit.
Megköszöntem, aztán bementem a kórtembe, ahol három ágy volt, de csak két személy. Az öregúr a másik ágy szélén ült és az azon fekv?, olyan 50 év körüli férfivel beszélgetett. Mikor meglátott némi csodálkozás, de nagy öröm jelent meg az arcán, a szeme mosolygott.Felállt, üdvözöltük egymást, bemutatkoztam a szobatársnak is.
– Na, végre valaki bejött a doktor úrhoz.! – mondta.
– Nehogy megbántsa a barátomat – szólt rá viccesen az öreg, majd nekem folytatta – ha ezzel meg nem sértem…
– Dehogy, s?t megtisztel e titulussal.
– Menjünk ki, van itt egy társalgó, ott kényelmes fotelok vannak, ott szoktunk tv-t is nézni. Még büfé is van – mondta, szinte dicsekedve.
Kimentünk, leültünk a társalgó sarkában. Öt ember volt még ott, ketten nézték a tv-é, ami halkan szólt, ketten sakkoztak, egy pedig olvasott.
– Hogyan derítette ki, merre találhat meg?
– Vannak kapcsolataim. Vártam, de nem jött a telefonja.
– Nem akartam zavarni, de jól esik, és örülök, hogy látom.
– Hogy érzi magát?
– T?rhet?en, csak ez a sok vizsgálat kicsit terhes. De alávetem magam a kórházi fegyelemnek.
– Sima m?tét volt?
– Szerencsére igen, nem lépett fel komplikáció. Még az altatásból is z?r nélkül felébredtem, ami az én koromban már nem annyira természetes. Bevallom, az altatástól egy kicsit tartottam
– Látom, vannak beszélget?társak
– Vannak, de ugye beszélgetés, társalgás, traccsolás, csevegés és duma között különbségek vannak.
– Ez már egy beszédelemzésnek is felfogható lenne, ha elmondaná, mit tart különbségnek.
– Ha érdekli, elmondom. Kezdem a végén és el?re haladok. A "duma" lényegében egy üres kommunikáció, össze-vissza, olyan tyúkkárogás féle. Nincs célja, csak annyi, hogy ne hallgatás legyen. F?leg a fiatalok lezser m?faja. "Megdumáltál". Még ez is ezt jelzi. A "csevegés" oldott, oda-vissza közlések sorozata, f?leg a n?k m?faja, akik csivitelni, pletykálni ülnek össze, és folyamatosan csevegnek, elütik az id?t. Mindenki mondja a magáét, szinte oda sem figyel a másikra, de hangulata kit?n?.
– Érdekes kategorizálás – szóltam közbe – de van benne ráció.
– Akkor folytatom. A "traccsolás" inkább színházi találkozások, utcai összefutások alkalmával m?velt m?faj, vegyes, mert leggyakrabban férfi-n? társaságban divatos. Nincs mély tartalma, inkább csak az id?t ütik el vele, pl. a színházi szünetben. A traccsnak nincs különösebb tartalma, inkább felszínes, a "csevegés" id?sebb testvére. Gyakori benne a viccmesélés, anekdotázás.
– Ez jó – nevettem egyet.
– A "társalgás" már komolyabb m?faj. Itt már van vezet? téma, megvitatni a világ dolgait, általában többen vesznek részt benne, oda-vissza, adok-kapok zajlik és közben némi ital is akad mellé. Baráti összejövetelek kedvelt m?faja, ha néhány barát megbeszél egy összejövetelt, természetesen n?kkel, feleségekkel együtt, akkor ugye a leggyakoribb szöveg "régen dumáltunk egy jót". Szerintem ez a társalgás, még akkor is, ha dumának jelölik meg. A viccmesélés itt is betétként, a társalgás elapadása esetén feldobó m?faj.
– És a "beszélgetés"?
– Ez a legmagasabb szint? és színvonalú kommunikáció. Akkor igazi, ha kétszemélyes, de lehetnek többen is.
Itt már gondolatok cseréje zajlik, mélyebb a gondolkodás szintje, nagyobb a tartalom. Érvek és ellenérvek,
lényeges információk. És a beszélgetés végén mindegyikük valami pluszt kapott, valami többletet visz
magával tovább.
– Érdekes elemzés, sok igazság van benne, én elfogadom a magam részér?l. Akkor mi beszélgetni,
társalogni, csevegni, vagy dumálni szoktunk?
– Maga szerint, barátom?
– Én beszélgetésként fogom fel.
– Magam is így vagyok vele.
Elmentem a büféhez, hoztam kávét és üdít?t.
– Na, most alkalma van, hogy az aktuális egészségügyi állapotokról közvetlen tapasztalatokat szerezzen.
– Nem szeretem az egészségügyet – jegyezte meg az els? korty után.
– Miért? – csodálkoztam.
– Mert nem az egészséggel, hanem a betegséggel kapcsolatos.
– De a betegséggel éppen az egészség érdekében foglalkozik, lényege a gyógyítás. Mint az Ön esetében is.
– Igaz, de az "egészségügy", mint fogalom sokkal szélesebb, olyan területek is beleértend?k, amelyeket sok tévedéssel m?velnek. S?t sok a kóklerség is, az elkövetett, de soha el nem vállalt m?hiba.
– Orvosi m?hiba?
– Az is, meg tanácsadói, tudósi is.
– Ez kissé kesernyés megállapítás. Van mögötte konkrét bírói tapasztalata?
– Van, de nem mint bírónak, hanem mint magánembernek.
– Szívesen meghallgatnám
Megitta maradék kávéját, kis szünetet tartott.
– Elmesélem, ha érdekli. Még élt szegény feleségem, amikor a rokonságában két els?-unokatestvér megszerette egymást és házasságra akartak lépni. Intették ?ket a szül?k, hogy az utódoknál egészségi probléma léphet fel, mert a vérrokonság túl közeli. ?ket azonban nem lehetett eltántorítani. De azért elmentek egy intézetbe, ott a neves professzor (szép summa ellenében) megnyugtatta ?ket, hogy nem szükségszer? a probléma ilyen megjelenése, statisztikai valószín?sége ugyan van, de sok olyan esetet is ismert, amikor közeli rokonok utódai egészségesen születtek és fejl?dtek. Ezt bíztatásnak értelmezve, természetesen összeházasodtak. Aztán egy évre rá az asszonyka terhes lett. Két és fél hónapos terhes volt, amikor ismét felkereste a professzort, hogy (szép summáért) vizsgálja meg, megszülheti-e a pici babát. A vizsgálat után az orvos azt mondta, megszülheti a gyereket, nem várható semmi probléma. A kisbaba megszületett, látszólag egészségesen, de pár hónapos kora után egyre több életm?ködési zavar keletkezett.
Lélegzési gondok, néha rángatódzás. Aztán kés?bb még több probléma merült fel. Orvostól orvosig jártak
a gyerekkel, kezelték itt-ott, rengeteg pénzt költöttek a remélt gyógyulás érdekében – de nem sok
eredménnyel. Három éves kora körül kiderült, hogy mind a látása, mind a hallása er?sen korlátozott, a
végtagjainak csontfejl?dése nem kielégít?, a gyerek csak járószerkezettel tud valamennyit mozogni, bels?
szerveinek fejl?dése némi egyensúlytalanságot mutat.
– Ez borzasztó! És nem perelték be a tanácsadó orvost?
– Nem és én is lebeszéltem ?ket. Még el sem mentek hozzá. Hiszen bármikor kibújhat a felel?sség alól azzal, hogy ? csak tanácsot adott, de a döntést a szül?k hozták meg, módjuk lett volna a tanácsot nem elfogadni.
– Ha büntet?jogilag nem is, na de etikailag csak felel?s az orvos?
– gen, az, de ezt nem lehet érvényesíteni, mert a szakvélemények szinte mindig az orvos pártján állnak. Tudja, "a mundér becsülete".
Kis id?t hallgattunk, én az elhangzottakon, ? pedig – mint kiderült – a további fejleményeken gondolkodott.
– Van még tovább is. A kisgyerek 4 éves volt, amikor az asszony ismét terhes lett és ismét elmentek a professzorhoz, részben, hogy tudomására hozzák korábbi hibás szaktanácsát, részben hogy alkalmat adjanak neki a korrigálásra. Az orvos ismét vizsgálatot végzett (szép summáért), és azt mondta, megszülhet? az új baba. A megel?z? hibás véleményér?l kapcsolatban nem mentegette magát, csak annyit jegyzett meg, hogy a magzat fejl?dési folyamatában nem minden számítható ki pontosan. De kétszer nem ismétl?dik meg a fatális véletlen, ez a baba egészséges lesz, megszülheti a kismama.
Kortyolt egyet az üdít?b?l, látszott rajta, hogy felzaklatta az emlékezés.
– A baba megszületett, nála sem volt születési szervi fejl?dés. És ugyanolyan folyamat játszódott le a második gyereknél is, mint az els?nél. Még az id?pont, amikor a gondok jelentkeztek, az is hasonló volt. És a látási, hallási problémák, a csontfejl?dési rendellenességek is szinte ugyanolyanok voltak. Közben kiderült a nagyobbikról, hogy értelmi fejl?dése sem normálisan alakul, visszamaradott, iskolába nem is tudták beíratni.
– Hogyan viselték el a szül?k?
– A legmagasabb t?réssel, türelemmel és odaadással. Minden pénzüket és idejüket a gyerekekre áldozták, néha voltak átmeneti javulási szakaszok, de az alapvet? egészségi rendellenességeket nem sikerült korrigálni. Szinte azt mondanám, krisztusi módon viselték el a lelki szenvedést, hogy ilyennek kell látniuk a gyerekeiket, másrészt a fizikai terheket, hiszen a gyerekek gondozása, orvoshoz cipelése és a velük kapcsolatos minden teend? nagy er?feszítést igényelt.
– És még ezután sem pereltek?
– De igen. Nem részletezem, a bírói ítélet felmentette az orvost, mert a szakvélemények alátámasztották, hogy a várható körülmények kiszámítása valójában becslés, ahol a tévedés lehet?sége eleve be van kódolva. A genetikai ismeretek rohamléptekkel fejl?dnek, de még sok az ismeretlen faktor. Az orvos csak azt prognosztizálta, hogy szervi kifejl?dés a terhesség alatt nem várható. És valóban, a gyerekek formálisan egészségesen születtek. A kés?bb jelentkez? gond már nem az orvos hibája.
– Ha a professzor sima szülész-n?gyógyász lett volna, akkor ez el is fogadható lenne. De ? genetikus szaktanácsadó és a genetikai "jóslás" nem a születés id?pontjáig tart, legalább is szerintem. És Ön, mint bíró, mit szólt ehhez?
– Nézze, barátom, soha nem bíráltam más bírótársak ítéleteit, mert csak az a bíró ítélhet igazságosan, aki minden körülményt teljes mélységében ismer. Én pedig elfogult is voltam, a rokoni szálak miatt.
– Én nehezen fogadom el az ilyen végeredményeket.
– Nem könny? az orvosnak se, neki is döntéseket kell hoznia, mondhatom úgy is, hogy ítéleteket, mint egy bírónak. És ? is másokra vonatkozóan dönt. A lelkiismeretével neki kell elszámolni.
– Meg az orvosi tisztességgel, becsülettel. Meg azzal, hogy milyen helyzetbe hozott egy családot. És hány ilyen eset történhet, amir?l a nyilvánosság nem tud!
– Magam is így látom. Látja, ezért is nem nagyon kedvelem az egészségügyet, mint olyat. Hát… megint csak én meséltem. Legközelebb magáé lesz a szó.
– Nekem ez így nagyon megfelelt.
Egy ápolón? jött be a szobába, odalépett az asztalhoz.
– Doktor úr, mennie kell az esti vizsgálatra.
– Igenis, n?vér, már indulok is – felelte az öregúr játékos katonai fegyelmezettséggel.
Felálltunk. Kisétáltunk, elkísért a folyosó végén lév? kijáratig.
– Köszönöm, hogy meglátogatott, köszönöm a narancsot is.
– Szívesen. De az, hogy láttam, hogy jól van és hogy beszélgettünk, ez nekem volt örömteli.
– Még találkozunk? – kérdezte kis félszegséggel.
– Nagyon remélem. Megvan a telefonszámom, hívjon fel, ha kijön. Ha sokáig nem kerül ki, akkor ismét meglátogatom.
– Egy kis traccspartira?
– Nem, egy beszélgetésre, mert ez is az volt.
Mikor hazafelé mentem, majd még otthon is,, az orvosi lelkiismeretr?l, kötelességtudásról, a szaktudás és a szemfényvesztés dolgairól, a laikusok és a betegek kiszolgáltatottságáról, a tehetetlenségr?l és arról gondolkodtam, hogy hányan úsznak meg felel?tlen megnyilvánulásokat, felszínes szakvélemények károk következményeit, úgy, hogy közben másokra szerencsétlenségek hárulnak. És hány tisztességes, odaadó orvos megítélése kerül hátrányos helyzetbe, vagyis ugyanabba a kalapba, ahol sarlatánok, kóklerek, csak a pénzszerzésre men? orvosok kalandorsága van.
És így megint nyugtalankodtam egy kicsit a világ folyásán.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Bonifert Ádám
