Kanyargós útja volt Bercinek is, de végül ő is vissza-, hazaérkezett. A fővárosban dolgozott műszerészként, de elvállalt mindenféle munkát, és mivel „megbízhatónak” ítélték, felvették később a pártegyetemre. Közgazdaságból és államjogból szerzett diplomát.
Az egyetem elvégzése után, mint „párthű” embert haza vezényelték néptanácselnöknek Ótelekre.
Ez parancs volt, és ellene nem volt helye fellebbezésnek, kifogásnak. Próbált kibúvót keresni, hiszen nem is akármilyen érzelmi szálak kötötték a fővároshoz, Elenához. Tapogatózó érdeklődésére szigorú, fenyegetéssel felérő rendreutasítást kapott.
— Ön talán kételkedik a Párt döntésének a helyességében?
Veszélyes kérdés volt. Csapda. Innen csak gyorsan visszakozni lehetett.
Jó képet vágva, de fájó szívvel indult haza szülőfalujába. Elena nem volt hajlandó feladni fővárosi életformáját, és vidékre követni kedvesét.
Nagy fogadkozásokkal vettek búcsút egymástól, hogy, majd amikor csak lehet, újra találkoznak, Berci úgyis sokszor kell majd hivatalos ügyeket intéznie a központban, és az asszony is szabadsága idejét Berciéknél tölti…
Mind a ketten tudták azonban, hogy nem lesz ebből semmi.
Tóni nagy lelkesedéssel, ovációval fogadta a rég látott barátot. Napokig mesélték egymásnak az eltelt évek történéseit.
— Képzelt a múlt évben kivel futottam össze itthon? — mesélte Tóni. – Rác és Szerémi barátainkkal. „Vetési elvtársak” lettek, s jöttek ide is okosítani a népet.
— Vetési elvtárs? — értetlenkedett Berci. — Ki az? Mi az?
— Azokat az aktivistákat nevezzük itt így, akiket a mezőgazdasági munkák irányítására vezényelnek ki a központból. Mintha az emberek nem tudnák, mi a dolguk. Na, mindegy! Egyszóval egyszer megjelentek együtt, tavasszal, irányítani a tavaszi munkákat.
— Nálad is voltak?
— A néptanács irodájában találkoztunk. Bemutatkoztunk egymásnak, de nem tűnt, hogy felismernének. Én meg nem törekedtem felemlegetni a régi dolgokat.
— Nem ismerek rád!
— Várd ki a végét. Este a fiúknak elmeséltem a cipőpucolós afférunkat. Jót mulattak rajta. Azután, egy hétforma elteltével gyűlésbe szólították a falu vezetőit, hogy támogassák a tavaszi munkálatokat.
— Hát, ezt meg hogy?
— Látom — ironizált Tóni —, nem sokat tanultál ott az egyetemen. Ne búsulj, itthon majd belejössz.
— Mond, már mi történt!
— Azért hívták össze a falu „vénjeit”, hogy a dolgozókat, az alkalmazottjaikat parancsolják ki, és az ősztől kint maradt kukoricaszárakat, vágják le. Szóval, ezen a gyűlésen, régi pökhendiségéhez híven, a jelenlevőkkel nem törődve Szerémi „papa” elkezdett telefonálni, abba faluba, ahol előzőleg volt, hogy az irodában hagyta a sálját, és a párttitkár vigye haza magához, majd holnap érte megy. A szemtelenség netovábbja, az ott levő elfoglalt emberek, mérnökök, orvosok, tanárok előtt, lényegtelen saját ügyeiben telefonálni hosszú percekig!
— És?
— Mondtam neked az előbb, hogy a havereknek elmondtam viselt dolgaikat. Mikor Szerémi letette a kagylót, Kari, az iskolaigazgató megkérdezte, „a cipőjét ne pucoljuk ki?” Nem válaszolt, de a gyűlést hamar berekesztette, s többet tájékára se jöttek a falunknak.
— Na, ez jó volt! Erre igyunk! Tölts!
Újra együtt volt a három barát. Pici is átjött, a néptanácshoz könyvelőnek.
Úgy gondolták ők hárman hívatottak a falu életét irányítani: néptanács elnök, főkönyvelő, kisipari szövetkezet elnöke. Mindenről tudtak, ami a faluban történt és együtt beszélték meg, egy, két üveg bor mellett, hogy mit kell lépni, ha szükséges.
Berci így hamarosan beleszokott az elnöki teendőkbe. Az emberek jó néven vették ésszerű intézkedéseit. Azt csak néhányan tudták, hogy mindenben hármasban tanácskoznak azelőtt, hogy nyilvánosságra kerülnének a határozatok. Nem a közgyűlések, meg hasonlók alapján döntenek. Persze a párttól jövő utasításokkal más a helyzet. Azokat végre kell hajtani – részben.
Anna ez alatt élte az elfoglalt elnök feleségének életét. A gyerekei, különösen aranyhajú kislányának a nevelése töltötte ki napjait. A fia már irányíthatatlan nagy kamasz lett.
Friss szelek kezdtek fújni a faluban is, az egypártrendszer bukása után. Bercit eltanácsolták, új vezetősége lett a falunak, de Tóni ügyesen forgatva a szót, még egy ideig felszínen maradt.
Sorban menesztette a tömeg az igazgatókat, elnököket, és választott újakat, ahol csak lehetett. Hiába ügyeskedett Tóni, játszott új szólamokkal, csak utolérte a megújulni akarás hulláma.
Néhány elégedetlen másodszintű vezető nagy összejövetelt, gyűlést szervezett a kisipari szövetkezetnél. Legnagyobb hangadók azok voltak, akik azelőtt is elégedetlenek voltak a Tóni féle vezetéssel. Még a faluból is eljöttek sokan, hogy a szövetkezetnek új elnököt válasszanak. A külsősök közül a fő hangadó éppen Ági volt, a kozmetikus, akivel annak idején viharos végű viszonya volt. Beült a kapusfülkébe, és onnan ontotta felháborodástól fűtött szidalmait a régi vezetőségre, és elsősorban Tónira.
Kijöttek a megyei központból is és jóváhagyták az újonnan megválasztott elnököt és munkatársait. Tónit meghagyták az asztalos részleg vezetőjének. A volt vezetőségi tagok közül egyedül ő maradt meg a vállalatnál. A többiek nem fogatták el az alacsonyabb beosztást, és elmentek még a faluból is.
— Meg vagyok áldva ezzel az asszonnyal — panaszkodott az esti poharazgatás közben —, amikor elnök voltam, azért prézsmitált, hogy mindig el vagyok foglalva. Most meg az a baja, hogy már nem vagyok elnök, csak részleg vezető.
— Ne panaszkodj Tóni — szolt rá Pici —, inkább igyál. A pénzednél vagy. Nem?
— Igaz. Csak vannak más dolgok is, mint az anyagiak.
— Beszéljünk már valami vidámabb dologról is! — szólt közbe Berci. — Hallom, gáláns kalandod a kis vasúti kasszás kisasszonnyal kissé furcsán végződött.
— A Klárikára gondolsz?
— Igen, igen. Halljuk!
— Semmi hosszú távú tervezés nem volt, de mégis tartott már féléve a jóviszony.
— Milyen finoman fejezted ki magad! — gúnyolódott Pici.
— Mindig késő este mentem hozzá, hogy hátha nem veszik észre a szomszédok. Na, nem miattam.
— Miért? Kapukulcsos kimenőd van?
— Minek nekem. Nem tartozom elszámolással senkinek, még annak a paszulykaró feleségemnek sem!
— Jól van már! Ne háborogj, hanem mond tovább mi történt.
— Éjfél után egyig szoktam maradni, az autót a tűzoltó garázs mellett hagytam. Ott nem nagyon feltűnő. Akkor este is minden így indult. Beállta a kocsival a megszokott helyre, bementem, s mikor eljött az ideje, beültem az autóba, és indítottam.
— Na, mi történt? — türelmetlenkedett Berci.
— Olyan csörömpölés támadt, hogy a szomszédok mind felébredtek. Az történt, hogy a tűzoltók egy alumínium létrát kötöttek a kocsim után.
— Ez jól esett! — sóhajtottak a barátok, miután jól kiröhögték magukat.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: dr Bige Szabolcs-
