A tél elmúltával itt is megszépült a világ. A hosszabbodó nappalok, elűzték a téli esték szomorúságát. Az emberek megkezdték a munkát a mezőn, a kertekben. Engem is megfertőzött a tavaszi tennivalók láza: felástam a kertet a rendelő mögött, gyümölcsfákat ültettem, és majorságot — házi szárnyasokat — kezdtem nevelni. Vásároltam tíz sárgapihés kicsi pipét (kicsi libát), napos csibéket, két kismalacot. Városi fiú létemre, magával ragadott a vidéki élet.
Kutyát is szereztem. Egy kis fekete pulit. Legyen teljes a gazdaság. Nem volt a legjobb ötlet a kutya, mert ahogy nőtt, úgy kezdte a csirkéket kergetni. Egésznap a lépcső mellett heverészet lustán, a jövő-menő emberekkel nem törődve, de este, vagy hajnalban indult vadászni. A mi csirkéinket nem bántotta, mert este bezártuk és reggel falusi viszonylatban későn — hét, nyolc óra körül — engedtük ki. A szomszédok meg, ha be is zárták az aprójószágot, hajnalban ki is engedték.
Reggel aztán vagy egyik, vagy másik szomszéd megjelent a levadászott csirkével.
A legkellemetlenebb az volt, mikor a tanácselnök felesége is megjelent — szemben laktak.
— Doktor! — kopogtatott be. — Ezt ajándékba hoztam — mutatta a megfojtott csirkét.
Igazából nem is haragudott, inkább mulatott a zavaromon. Tudta, hogy néhány gazdasszony behajtotta rajtam a csirkék árát.
Végül a szomszéd faluba ajándékoztam el a pulit, a molnárnak. Ott a sok egér a gabona miatt, vadászhat kedvére.
A nyári szabadság idején a szomszéd körzet helyettesített, s a helyettesítést, amikor neki volt rá szüksége visszaadtam, de üresedés esetén szintén az volt a rend, hogy a szomszéd körzet adja az orvost.
Térkép szerint Nagytereme körzete szomszédos Kóródszentmárton községgel. Térképen! Mert a valóságban óriási kerülővel lehet oda jutni. Mégis engem jelöltek ki helyettesnek, mert megüresedett a körzet. Egyszer megpróbáltam toronyiránt átmenni, de szinte lehetetlen volt a hegyek, völgyek, erdők miatt. Szekérrel, motorbiciklivel körbe kellett menni Balavásár, Ákosfalva, Nyárádtő, Lukafalva községeken keresztül. Huszonöt kilométer.
Egész nyáron odajártam helyettesíteni. Hetente egy alkalommal kellett átmenni. Természetesen ingyen. Nem volt szokásban a plusz munkát megfizetni.
Ha anyagi hasznom nem is volt belőle, szellemiekben bőségesen megérte. Ott ismertem meg a Székelycsókán szolgálatot teljesítő református lelkészt: Horváth Lóránd írót, költőt. Az akkor két éves Csilla lányomról verset is írt. Úgy kezdődött: „Csillog a neved Csilla…” És sokat mesélt saját meghurcoltatásáról.
Mi volt a bűne? Semmi. Nem akar informátor lenni. Ennyi elég volt, hogy meghurcolják, letartóztassák. Másfél évet ült…
Ennek ellenére, avagy éppen emiatt vidám, a jövőben bízó, végtelenül önzetlen jó barát volt. A napokban beszéltem róla egy fiatal ismerősömnek, és ahogy a nevét kimondtam, felcsillant a szeme: „Lóránd bácsiról van szó? Óh, jól ismerem!”
A szavakban levő melegség átjárta a szívemet…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:28 :: dr Bige Szabolcs-
