Anyám mesélte, hogy milyen hihetetlen élmény volt, mikor életében először, a fülhallgatón keresztül, a recsegés — ropogás mellett valami zenét is lehetett hallani!
Játék gyanánt magam is megpróbáltam kristálydetektoros rádiót barkácsolni és sikerült is, a helyi adót tűrhetően lehetett fogni vele.
Nagyapám — aki nagy rajongó volt, vásárolta az első lámpás rádiót a környéken, ezzel már Pestet is be lehetett hozni és hangszóróval is rendelkezett. Sok évig szolgált a házban, aztán nagyapám elszánta magát, hogy lecseréli egy „modern, hatlámpás Telelfunken”- re, amelyen, rövid-, közép- és hosszúhullám volt. De rosszkor jött az elhatározása, ugyanis egybeesett azzal a rendelettel, hogy zsidóknak nem lehet rádiójuk — mert az ellenség álhíreit terjesztik —, ekkor az erzsébetvárosi rendőrfőnök, megérdeklődte a Braun cégnél, ki vásárolt legutóbb egy korszerű rádiót, így történt, hogy a frissen szerzett jövevényt elvették. Az, hogy kinél maradt, az nem kérdéses…
A háborúnak vége lett és új idők jöttek. Nem nagyon lehetett rádiót kapni, de nem is kellet, mert „rádiofikálták” az egész várost, minden házba behúzták a drótokat, és majd ingyen egy hangszórót is kaptunk. Így már nemzetiségre való tekintet nélkül is biztosak lehettek, hogy senki sem hallgatja az imperialisták „hazugságait”, helyettük bőven volt orosz muzsika, Sztálin elvtárs beszédei, a Szovjetunió újabb sikerei, és más lélekemelő műsorok.
Jó pár év múlt el így, amíg elkezdték becsempészni a „Riga” márkákat. Hatalmas, tizenöt-húszkilós dobozok voltak, de kellemes hangon szóltak és szelektívek voltak. Ezekkel a Kossuth és Petőfi műsorait is lehetett hallgatni, mi éltünk is ezzel. Naponta a „Tíz perc játék és muzsiká”-t a „Szabó család”-ot és a mindig várva-várt Rádiókabarét. Cicvarek-et (Kibédi) aki jólmondta, Lujzát (Psota Irén), akinek azt írta az újság, és Major Tamás Jenőjét, aki megmagyarázta az újságcikkeket Lujzának. Darvas Szilárdot, aki a sláger szövegek mélyére nézett, miután Lantos Olivér elénekelte őket.
Ezeknek a műsoroknak egyfajta biztonságszelep feladata volt, és főleg azért engedték meg, hogy itt-ott valamit bíráljanak, ezzel meg fenntartsák a szólásszabadság látszatát akkor, amikor az emberek féltek a véleményüket megmondani, még munkatársaik, barátaik előtt is — mert ki tudja melyik… ?!!
Telt az idő, és megjelentek a két-háromkilós, cipődoboz nagyságú hordozható rádiók, először külföldről behozottak, aztán csúnya, vinilinbe burkolt hazai gyártmányú fadobozok. Ezekbe a csodákba már nem lámpákat, hanem tranzisztorokat építettek be. A határon túlról már a zsebrádiókat is kezdtek becsempészni ezzel egyidőben.
Itt-ott a háztetőkön megjelentek a három-, vagy négyszögletes keretből álló antennák is.
Egy barátom hívott meg egy este televíziót nézni: „Hátha ma szerencsénk van, és bejön! Egy „Rubin” szovjet gyártmányú készülék, kicsike, legömbölyített sarkú domború képernyőjén jelent meg egy homályos fekete-fehér kép — a száztíz kilométerre levő szentesi relé adása. Ez az adó a garantálható vevőtávolságon jóval kívül esett, éppúgy, mint az antenna elforgatásával befogható novi-sadi adó. Így aztán mindig az időjárás szeszélyeitől függött, hogy egyáltalán látható-e valami, a kép minőségéről nem is szólva.
A hang és képfogók egyre magasabbra hatoltak, megjelentek a japán Yagi által feltalált antennák. Mikor magam állítottam először Somoray barátommal, aki vasesztergályos volt a gyárban, és megkérdeztem, hogy hány barátomat hívjam segíteni, azt válaszolta, hogy az attól függ, ha melósok, elég három, ha a mérnők kollegáim, abból hat is kevés lesz! Hát igaza volt vagy sem, annyi bizonyos, hogy nem volt könnyű dolog a tizennyolc méteres antennát felemelni és kipányvázni. Evvel már tűrhető minőségben láttuk az adásokat a „Cosmos”- márkával ellátott román készüléken, amelyet a pesti „Orion” licenc alapján gyártottak. Később a román televízió adásai is megjelentek, ezek már csak a politikai időjárástól függtek.
Mikor lakótömbbe költöztünk a tizenegy-szintes ház tetejére már erősítővel ellátott közös antennákat szereltünk, amelyekkel még jobban javult a vétel minősége.
Ahogy haladt a szocializmus építése, úgy csökkent a román televízió adásideje, annyira hogy az „Arany Korszak”-ban már csak napi kétórás adást láthattunk, ebből minimum egy óra „Nicu Maus Kalandjai”-ra volt szánva, így aztán egy filmet három napig is nézhettünk, részletekben, természetesen.
Ez volt a „Teletúrizmus” korszaka, amikor az ország keletre eső részeiből jöttek Temesvárra és más határközeli városokba televíziót nézni, főleg ha valamilyen nemzetközi labdarugó mérkőzést közvetített a magyar vagy a jugoszláv TV adó.
Kolozsváron is dívott a túrizmus, a hegyre vitték fel az antennákat, készülékeket, akkumulátorokat és sátorban nézték — a foci-t!
A párt hőséges aktivistáinak, már kezdtek színes vevőkészülékeket is kiosztani, igaz SECAM rendszerűt, aminek a színei nagyon rikítók voltak, de mindenesetre jobbak, mint a színes üveggel ellátott készülékeinken, amellyel igyekeztünk becsapni magunkat. Ez felül kék volt, lenn zöld, hogy legalább az ég és a fű olyan legyen, amilyen lenni szokott. Ha éppen egy premier plánban mutatott szép női arc játszott zöldes-kékben — hát…
Közönséges halandó létünkre megelégedtünk egy „Stereo” rádió-vevő beszerzésével, és már sztereofónikusan hallgattuk a Bartók Rádió adásait. Ezeknek a rádióknak a két hangszórója külön volt a vevőkészüléktől, éppúgy, mint az első lámpás készülékek nagy kerek hangszórója.
Hogy a színes TV-t is kiutalás nélkül lehessen vásárolni, azt már nem vártuk meg! Mire ide értünk a fekete-fehér készülékeket itt már guberálni lehetett az utcáról… A házak tetejéről eltűntek a Yagi antennák, viszont megjelentek a parabola-antennák. A nagyobb utcákba a kábel-TV-t kezdték bevezetni, majd a kicsikbe is. A fogható adók száma azóta is állandóan szaporodik, a képek minősége egyre jobb lesz, már el sem képzelhető a kép stereo- vagy soraund-hang nélkül. A nagy, nehéz klasszikus készülékeket lassan felváltják a lapos LCD vagy plazmás készülékek, amelyeknek az áramfogyasztása mindössze egytizede a régieknek, a képernyők egyre nagyobbak lesznek és a High Definition rendszerben működő készülékek hihetetlenül éles képe már a közeljövőé.
A rádió már az autóban is stereo, és a kábelen éjjel-nappal foghatók a különböző zenei és más adók, digital minőségben — azaz zajmentesen —, épp oly sterilen, mint a CD lemezek, de erről majd máskor.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Galambos Viktor