Ez lehetne egy önálló és kalandokkal teli lányregény, de én most férfiasan leírom, hogy hogyan is történt. Szóval, mentem a henteshez.
— Aggyál húst, mer megverlek —, mondtam. Nem adott. Rendelt, mert kolbászhoz „másmillen köll”, monda. Szóval másnap mentem a húsért és a bélért, majd ördögűző fokhagymát venni, ami ugye ártatlan és egyszerű dolognak tűnik Magyarországon. Na, itt nem. A bolt a házamtól egy kilométerre van. Nem légvonalban, úgy kevesebb. Az út, nem hosszabb kocsival, mint három perc. Jó esetben. Ez most nem volt egy jó eset. Három rendőrautó állított meg. Na, nem egyszerre, hanem úgy egymás után. Az elsőnél kicsit ingerülten letámadott a biztos úr, hogy
— Hogy van, Jo?
— Tessék? — kérdeztem ártatlanul, merthogy George-nak hívnak.
— Ne szemtelenkedjen, mert feljelentem hatóság félrevezetéséért.
Mondom:
— Az jó, mert majd a bíró úr eldönti, hogy, hogy’ is hívnak. — Újabban már nem vagyok benne biztos. Hiába, az öregkor. Közben megállt egy másik rendőrautó, és a kiugró rendőr felvilágosította az inkvizítoromat, hogy akit keresnek, az majd harminc centivel alacsonyabb és szemüveges. Na, rögtön feltettem a szemüvegem, hogy lássam, ki ez a hülye. Kár volt. Randa volt.
Elengedtek, de megjegyezte a köpcös, hogy szerencsém van, hogy magas vagyok. Szóval én utálok kis embereket lenézni, de most megtettem. Elmentek, én is. Nem mentem száz métert, jött a következő. Villogva, szirénázva. Ezt sikerült meggyőznöm, hogy mielőtt bilincsbe ver, talán kérdezze meg a kollégáját, akinek a gyártási számára még emlékeztem. Hitt nekem. Na, nem annyira, hogy ne ellenőrzött volna, de végül is elengedett. Kicsit kezdtem ingerült lenni. Én imádom a fokhagymát, de ekkora tortúra árán nem kell. A következő rendőrautó villogva fordult utánam, vagy ötven méterrel odébb. Kiugrottam a kocsiból, feltettem a kezeimet, széttettem a lábam. Ez megint hiba volt, ez nem érti a viccet. Mozdulataimat, kapásból beismerő vallomásnak vette. Megbilincselt, felolvasta a jogaimat, majd erősítésért telefonált. Megjött az előző két rendőrautó, és most már három ideges rendőr mustrálgatott és telefonált. Én is nagyon ideges lettem, ebben a szép országban. Végülis, minek kell nekem mindenkire hasonlítani, és miért vagyok olyan magas, és miért van fehér kocsim — igaz, hogy ez egy mikrobusz —, de akkor is. Azért egy óra múlva, amikor megint elengedtek, sikerült fokhagymát szereznem. Már nem örültem neki, és megértettem, hogy miért haltak ki az ördögűzők, és miért rohangálnak rendőrautóval az ördögök.
Ez már másodszor fordul elő velem itt Niagarán, és kezdem kényelmetlenül érezni magam.
Ennyi megrázkódtatás elég volt egy napra.
Na, szóval a Kolbász
Harmadnap hajnalán nem ittam pálinkát, mert nem akartam úgy járni, mint a Pitti, (aki beleszelt egy darabkát a kezéből), és ledaráltam a húst, megszámoltam az ujjaimat és minden rendben volt. Belet beáztattam vízbe, és a sajátomat borba. Amikor úgy gondoltam, hogy már jó, akkor még egy pohárral ittam, és nekiálltam megkeresni a bél végét. Számításaim szerint két vége van. Ennek négy volt. Ekkor jött a Nejem. Igen, nagybetűvel. Szóval jött és közösen rájöttünk, hogy ez két bél. Szóval „egy vég elég”, felkiáltással megkerestem a bejáratot. Nem tudom láttátok e már az ujj és tenyér méreteimet, de higgyétek el, hogy nem babra-munkára termett.
Szóval, röpke negyedóra, egy pohár bor, két cigaretta után megvolt. A gumi óvszer használatát — szerintem — ismeritek, így nem részletezem a bél felhúzását a dudlira, ami nem azonos a nejemmel (őt Dulinak becézem). Elkötöttem a végét, egy kézzel a belet fogtam, a másik kézzel tömtem a töltőt, és az orrommal kapcsolgattam a kapcsolót. Szóval ez a munka egy fél Sívának való. Végül Duli igazgatta, én meg tömtem. Hát nehéz fizikai munka, és ez a tömés, ez nem az a tömés, de egész hercig kolbászok sikeredtek.
Hagytam állni egy darabig, ezalatt tervszerű mosogatás, és mosakodás. Füstölő előkészítése, boros öblögetés, hosszabbító zsinór készítése két másik hosszabbító zsinórból, és füst a szemembe.
Most büdös vagyok és fáj a hasam, mert annyiszor kóstoltam a tölteléket, hogy… szóval most fáj.
Tegnap óta füstölöm, és már kezd kolbász kinézetű lenni — idáig májashurkára emlékeztetett.
Hát itt tartunk most, a további kalandokról értesítést írok.
szerkesztette: Verő László – 2007. április 27., péntek, 06:38
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:28 :: George Tumpeck
