George Tumpeck : Egy lelkiismeret-furdalás margójára

Nyomtatás

Emigrációs történet, magyar társaság.

Nyáron, amikor az időjárás már engedte, majd minden héten kempingeztünk. Feleségestül, gyerekestül. Voltunk vagy húszan. Mindig előre megbeszéltük, mit főzünk, és mindenki hozta a hozzávalókat. Volt, aki krumplit és hagymát, volt, aki húst. A piát mindenki külön magának. Ki többet, ki kevesebbet. Hangulatos hétvégék voltak, a közös főzőcske, napozás, pecázás, igazan összefogta a társaságot.

A gyerekek vígan rohangáltak, élvezték a szabadságot. Volt közöttünk egy srác, aki az érkezés után, fogta a campingszékét, egy üveg piát, és leült a gyerekek közé. Játszott velük beszélt hozzájuk. Kicsit furcsállottuk, mert elég szűkszavú volt, de valahogy a gyerekek felé kinyílt. Itt mindenki úgy bolond, ahogy akar, gondoltuk, és nem foglalkoztunk vele különösebben. Estére mindenki kapatos lett. A napszúrás és az alkohol nem egészséges keverek. Nagy tábortüzet raktunk és körbeültük. Nevetgélés, koccintgatás, igazi idilli hangulat. Csak egy ember ült távol a tűztől és a gyerekeket figyelte. Mi egyre gyakrabban őt. Tulajdonkeppen Sanyi hozta a csapatba, így tőle kérdeztük.  

— Te, ki ez és mi baja? — Sanyi már nem volt szomjas, így hanyagul odavetette.

— Perverz. — Döbbent csend lett. Valahogy megfagyott a levegő, és mindenki egy pillanat alatt kijózanodott.

— Sanyi, ezt honnan veszed? — kérdeztük többen is, és ebben a pillanatban nem sok jövőt jósoltunk a srácnak.

— Hát, csak úgy mondtam — válaszolt, és nagyot húzott az üvegből.

Az anyukák odaparancsolták a gyerekeiket, és gyorsan elvitték aludni őket, úgy hogy ők is melléjük feküdtek.

— Ok, Sanyi mesélj.

— Nincs mit — mondta. Kicsit meg voltunk zavarodva, s zavarunkat növelte, hogy a srác is odaült közénk.

— Most mi legyen?

Kérdőn néztünk egymásra. Senki nem szólalt meg. Nem akartunk valakit megvádolni, de a gyanú, a kisördög ott ólálkodott.

— Mesélj magadról — törte meg egyikünk a csendet.

— Hát, dunai hajós voltam, de a vizet nem szeretem, úszni sem tudok — mondta. — Elváltam, két gyermek maradt otthon.

Itt kint mindenki, mindent egy kicsit szkeptikusan fogad, mert messziről jött ember azt mond, amit akar, és mi mindannyian messziről jöttünk. Volt közöttünk repülőorvos, berepülő pilóta és egyebek. Ez csak annyit jelentett, hogy itt kint mit mondunk, ha valaki kérdezi, hogy mi volt otthon. Mindegy, megvárjuk a reggelt, és újra vallatóra fogjuk Sanyit. Ilyesmit az ember nem szokott véletlenül mondani. Ha vicc volt, hát nagyon hülye vicc.

Vegyes érzelmekkel feküdtünk le, és bizony az álom sem akaródzott meglátogatni minket. Hajnalban a fiuk már kint ültek és pecáztak.

— Na, mondjad Sanyikám, hogy is volt ez? — kérdezték többen is.

— Hát semmi különös, csak akárhová megyünk, ő mindig a gyerekekkel foglakozik, ezért már a munkahelyén is Pervinek hívják.

Megbeszéltük, hogy a következő hétvégére már nem hívjuk magunkkal, hiszen jobb félni, mint megijedni. Addig is valaki folyamatosan szemmel tartja. Persze ilyen körülmények között az egész hétvége odavolt. Mindenki féltette a gyerekét, de valahogy a puszta gyanún kívül nem volt semmi alapja a felháborodásnak. Aznap az anyukák is többet foglalkoztak a gyerekekkel, egyikünk mindig szemmel tartotta a srácot, és csak az alkalomra vártunk, hogy egy rossz mozdulat, egy rossz pillantás felhatalmazzon a lincselésre. A srác is érezte, hogy valahogy, valami nincs rendben, senki nem ivott, persze rajta kívül, és alig vártuk, hogy vége legyen a hétvégének.

A gyerekek bevonultak a folyóba fürdeni, gondosan összekuszálva a horgászzsinórjainkat. Szedtük kifelé a botokat, kicsit káromkodtunk, de hát első a gyermekek szórakozása. A srác, csak ült és nézte a vizet. Sosem lehetett tudni, pontosan mit néz, merev arc, merev tekintet. Hirtelen megelevenedett, a vízbe vetette magát, majd elmerült. Döbbenten álltunk és nem tudtuk, mi történt. Talán pár másodperc telt el így, mire feleszméltünk.

— Az egyik kislány hiányzik.

Mindenki egy pillanat alatt a folyóban volt, a feleségek zokogtak, mi őrültként merültünk, kerestünk. Talán húsz másodperc múlva találtam meg, a srác keze görcsösen kapaszkodott a kislányba, de már nem volt eszméleténél.

Kihúztuk őket a partra, a kislány még élt. Mint megtudtuk, a partszakasznak azon a részén mély, kútszerű gödrök voltak, a gyerek belelépett egy ilyenbe. Elmerült. Ezt vette észre a srác, és ezért vetette magát a vízbe.

Zavaradottan, szégyenkezve álltunk a holtteste körül. Nem nagyon mertünk egymás szemébe nézni. Az orvos szerint az alkohol és a hidegvíz végzett vele.

Mi ezt ott, akkor, egész másként éreztük.