Ferike nem rajongott a művészetekért. Általános iskolában a kötelező olvasmányok az őrületbe kergették. Rejtőt viszont falta, mint minden hozzá hasonló korú gyermek. Sakkozott, és kiváló logikai készséggel rendelkezett. Nem szerette a szervezett programokat, így az úttörő mozgalomból is kimaradt, habár felavatták. Egyik nap a magyartanárnő, széles mosollyal orcáján bejelentette, hogy a következő héten az egész osztály — önként — megnézi az operában A Spartacus című balettet, Róna Viktorral a főszerepben.
A Spartacus című ifjúsági regényt már mindenki olvasta, nem azért, mert kötelező volt, hanem akkoriban komoly kriminek számított. Isteni vérengzés, keresztre feszítés, kardok, lándzsák. Szóval még Ferike sem talált kivetni valót az ügyben. Akkoriban gyerekek nagyon ritkán jutottak be az Operaházba, és mindenki őszinte megilletődéssel nézte a gyönyörű építészeti remeket. Alkalomhoz és helyhez illő öltöny és nyakkendő.
Természetesen, azért a szülők próbáltak kitenni magukért, így a gyermekek megfelelő szülői intelmekkel érkeztek a színházba. A tanárnő és néhány szülő kísérte az osztályt. A gyerekeket úgy ültették, hogy egy fiú, egy lány, gondolták így meggátolható a folyamatos beszélgetés. Ez alapvető hiba és tévedés volt. A lányok a hely varázsától, és a megilletődéstől engedékenyebbé váltak a fiukkal szemben, amit azok férfiasan ki is használtak. Pisszegés, böködések, ingerült tanárnő, huncut gyermekek.
Függöny felgördül, csodálatos díszletek, villogó kardok, dárdák, páncélos gladiátorok. Mindenki meredten figyel, végre csend van. Ferike az eseményekbe talán túlságosan is beleélte magát. Az első baj, akkor történt, amikor Spartacus, mint gladiátor, egy feltűnően sötétbőrű sortársával küzdött, életre-halálra. A sötétbőrű gladiátor egyre foltosabb lett, ugyanis a küzdelem hevében a rákent festék elmázolódott. Ferike felpattant.
— Ez csalás — kiáltotta. — Lejött a hímpora!
Többen visszarángatták a székre, és próbálták nyugtatni. A harcosok kuncogva gyilkolták egymást tovább. Ferike morgolódott, és már kritikus szemmel figyelte az eseményeket.
— Az ott nem is halt meg — mondta csalódottan. A tanárnő nagyon morcos volt, és beígért Ferikének néhány nyaklevest előadás utánra, ha nem marad nyugton. Valljuk be, igaza volt, habár nem vagyok híve a fizikai fenyítéseknek.
Többen ajánlották, hogy írja le az észrevételeit, és majd a suliban megvitatják. Ferike szorgalmasan körmölt, és mind egy igazi detektív, minden apró hibát észrevett. Az utolsó jelenetek egyikénél történt a baj.
Szegény Spartacust keresztre feszítik. De nem ám, mind Krisztus urunkat! Ezt kötözik. Barátunk nem bírta tovább, felpattant.
— Szöget, kalapácsot tessék, szöget, kalapácsot!
Döbbent csend, Ferike lerángatva, és Spartacus nagyon rondán néz. Nézők kuncognak, és egy pár erőtlen bekiabálás.
— Igaza van a gyereknek! Csalás!
Róna Viktor — mert hát ő volt a Spartacust alakító színész —, rémülten pislogott a keresztről. Ferikét kivezették a színházból, és egy önkéntes szülő felügyeletére bízták.
Igazságának teljes tudatában vitte haza az igazgatói intőt.
Spartacus megúszta.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:28 :: George Tumpeck
