Karácsony reggelén Kozmásék kakasa későn kelt: Kukorékolt, majd visszafeküdt az aznapra kisorsolt jérce mellé. A mienk már rég nem köszöntötte a hajnalt, mert Ica néni levest főzött belőle.
– Már öreg, és nem szereti a lányokat – mondta, mikor éppen gyászoltam. – Istenkém, csak nehogy egyszer még velem is megessen – gondoltam.
Börcsök néni később templombamenet beköszöntött egy „dicsértessék -re”.
– Ha már úgy éppen reggelizgetünk – mondta -, hát igazán csak egy falatot az illemért, meg Ádám naptyára is akar gratulálni – jaj de hát te Gyuri vagy! – veregette meg nagypapa vállát, aki csak mosolygott hajdani szerelmén. Pillanatra felderengett előtte az a korán érett virágszemű bakfis, akivel az augusztusi búzamezőtengerben összeölelkezve, egymás szemében számolták a csillagokat.
Mi már rég bereggeliztünk Benővel, de Marinéni még mindig csak készülőben volt. Nagypapa rászólt Ica nénire, ki végig csak zörgött a konyhában, hogy az istenit!, tőccsön má egy kupicával Marinak..
Marinéni megköszönte, miután kontya alá hajította, mondta Ica néninek, hogy:
– Lássa, mivé lesz az ember, ha megvénül?
Ica néni erre szótlan bement a szobába, de előtte minket kiküldött, mert neki migrénje van és hagyjuk neki békén.
Benőre sálat, bundát adtam. A kesztyűst nyakába akasztottam, mert végre Ica néni madzagot tett rájuk. Az a kis oktondi mindig elhagyta őket, aztán kereshettem. Volt úgy, hogy az egyiket a kutyakosárban, a párját meg a favágítón a gallyak alatt találtam újra. Mikor kész lett, mint a csikók rohantunk ki az udvarba. Benő persze legelöl. Megállt a gyönyörűségtől. Én is. Vakítóan szikrázott az éjjel esett hó a ragyogó napsütésben, hogy az ember szíve beledobban az áhítattól. Tán még a föld alá is bederengett a fényből és a vakondok is biztos most napszemüvegben csámcsogja az elkapott gilisztákat. Benő most ott állt a hókupacon, mint egy fagyosszent, még Pajtás is megmosolyogta örömibe, olyan aranyos volt. Éppen úgy nézett ki, mint egy óriási kucsmagomba, amit az ősz itt felejtett, mer´ korán meglepte idén a tél.
A varjúk is károgtak jégvirágos jókedvükben a jegenyén. Azért örültek, mert hajnalban a hazabotorkáló korhely Korpai, a vakvarjú átesett egy döglött macskán. Rögtön felkárogta az egész dolmányos bandát a reggelihez. Csak Karmossi, az örök mohó nem ment. Még nyelni sem tudott a tegnapi fagyott egértől, amit a csutaszár alatt talált. Ahelyett, hogy langyosra nyalogatta volna, és úgy eszi meg, bebicskázta egyszerre. Hiába lopott gyereksálat a faluba.
A határ, ahol a tó jég alá dermedt és a halakat kirekesztette a külvilágtól, nem tudtak semmit a fenti létről. Karácsonyról még hallomásból sem. A téli félhomályban ezért inkább unalmukban féloldalt fekve a szürke jégfalat bámulták, vagy csak mélyen horkoltak az iszap alatt. Kivéve az örökifjú kettyentűs Ponty Bandi bácsi, aki már, a telet temető jó tavaszi ívásról ábrándozott…
Benőt később köpni tanítottam de kevés sikerrel. Mindig irigykedve nézett, ahogy én csinálom. Azt hiszem, még sok gondom lesz vele emiatt. Eddig még csak a célpontot tudta kinézni, de csak az álláig sikerült neki köpni, én meg törölgethettem. Nem hiszem hogy nyárom megállja majd a helyét az uccába´, mikor már a távolságot is mérjük a ház előtt a többiekkel. Tavaly Bitó Gergely nyerte a csordás fia, én sajnos csak második lettem, mert hirtelen ellenszél támadt.
Benő megunta a köpködést, csak állandóan forgatta a fejét, mer a Kisjézust leste. Később ettünk is egy hamarjót a konyhában, de akkor már Karcsi bácsi küldött ki.
– Majd szólok sötétedéskor, mer aztájt jött tavaly is. – Kinn aztán nekiálltunk Pajtást idomítani, hátha a Kisded is kíváncsi lesz rá.
Úgy kezdtem, hogy becsuktam a verandaajtót és a kutyát felkeltettem, mert éppen aludt a nagypapa katonaköpenyén a vesszőkosárban. Kintről Benő hívta, erre átugrott a kisajtón hozzá. Erre én újra beparancsoltam. Persze jött. Benő berikkantott, de erre már a kutya nem ment ki. A következő trükk, amit múlt héten tanítottam be neki sikeresen, hogy parancsra, fára másszon. Azt nem akarta megmutatni, mert még nem gyakorolta be eléggé, inkább lefeküdt. A Milu meg egyszerűen eltűnt, pedig tudott két lábon járni. De úgy, mint a németek a díszszemlén. Még senki sem látta rajtam kívül, de gondoltam, ha megkérem, kivételt tesz és bemutatja Benőnek is. Hogy ne hazudjak, meg kell mondanom, hogy nem igazán tudott sokat menetelni, legfeljebb ha tizenhárom lépést. Benő nem hitte egy szavamat sem. Erre lázasan kerestük a macskát, de kiszólt Karcsi bácsi, hogy megjött a Jézuska, lehet bemenni.
A tisztaszobába már állt a karácsonyfa. A fán négy gyertya világított olyan fénnyel, hogy még Benőke is tudott volna olvasni alatta, ha már ismerte volna a betűket. Karcsi bácsi meg még ráadásul a lámpa kanócát is feljebb csavarta, hogy a világot tán még a keresztnél is látták. Nagypapa is bejött egy Menyből az angyalra a nyárikonyhából, de előtte a malacfülű lovat odalopta a fa alá, amit már régóta faragott Benőkének. Éppen egy fényes, labdahasú búgócsiga mellé került. Mikor meglátta az a fényes masina, hogy csak egy parasztló áll mellette, finnyásan arrébb húzódott. Egyébként a paripa azért lett szegény olyan rövid fülű, mert tegnap, amikor már kész volt, igazítani akartam rajta én is egy kicsit, de jobboldalt véletlenül félbenyírtam a fülit. Nagypapa aztán megkurtította a másikat is, hogy szimmetrikus legyen. Ica néni közben a poharakat teletöltötte vörösborral, és mindenkinek adott, csak nekünk gyerekeknek töltött rengeteg vizet hozzá.
Nagypapa boldog karácsonyt kívánt a házra, és felment a keresztig a gyülekező, vidáman iszogató pásztorok elé.
Folyt.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:28 :: kisslaki
