A színekre kontrasztot pányváz
a felemás melanzs-fólia,
és a májusi melankólia
velem átoson az
áprilisi városon.
Magányos bögrémbe az árnykávét
fénytejszínnel önti,
kacér kulcscsont a kancsó,
egy váll a Vigadó téren,
amit másik kéz markol,
a leperzselt f?sáv,
ahol a házmester parkol,
kerti diófák alatt a pad,
de otthon a harmónia
fülzúgássá apad,
és a semmi az esti ablakok
pórusaiban pulzál,
es? után giccses
madárdalban kelleti magát,
ruhámra hányja savanyú
szivárvány-szagát,
nyersen falja a reményt,
köretnek önszánalmat szed,
meg hámozatlan álmokat.
Mindig együtt vacsorázunk,
és mégsem mondja,az üresség
mivel gyógyítható,
vajon az ellenszert
isszák vagy eszik-e,
így csak azt tudom,
hogy ha könnyekb?l lehetne szike,
téllé tépném a fóliát,
mert a percparittyás május ellen
nélküled
örökké én leszek már Góliát.
