Könyökömnél meggyfoltos
volt a matracod.
Északon sakktábla-csaták
– legázolt futók,
dobogó paták -,
aztán királyn?d valahogy
mattot adott.
Fekete-fehér sírkert mögött
pattogatott kukorica-földek,
délen osztályképek, évek,
régen üdvözöltek,
névnapon
pár pohár bor,
kés? este f?z?m?sor
a tévében.
Leoltott lámpánál
mész-ében lett a hátad,
talán az enyém is,
ha láttad.
Kimondtad kétszer?
Vajon akkor is bántad?
Elszívok egy
utolsó szálat,
szúnyogokkal szökik
az id?.
Add a hamutálat.
Vállhoz a homlokot,
homlokhoz a vállat,
meggyfoltokat a
matracodról,
még sok éjjeli
semmiséget,
kiteszem a küszöbre,
vidd a csendkliséket
a sárvári szobából
– hervad a tapéta,
fehér a leped? -,
és válaszolj végre:
neki ki voltál te,
és ki volt neked ??
