A péntek délutáni forgalomban hazafelé araszolgattam. Végig Óbudán, majd tovább a Margit híd és a F? utca felé. Mint máskor is, vetettem egy pillantást a szigetre és az Országházra , ám az eszem már a következ? napok körül forgott, ráadásul miel?bb szerettem volna otthon kifújni magam. A koranyári meleg csak fokozta türelmetlenségemet, hamarosan agresszív vadállatnak t?nt minden más autós.
Éppenséggel, ha már így alakult, a váratlanul rámszakadt többletid?t dühöngés helyett értelmes gondolatokkal is kitölthettem volna, de tudtam, a neheze még hátravan: átveg?dni az Alagúton. A körforgalomban általában elszabadulnak az indulatok, legtöbben akár életüket áldoznák nehogy csorba essen el?jogukon, azaz a Lánchídon áthaladók els?bbségüket kegyetlenül, részvét nélkül érvényesítik, így besorolni csak hasonló kíméletlenséggel lehetséges.
Aznap úgy t?nt, még a szokásosnál is lassabban vánszorognak az autók, dudaszóban és a csigatempótól feldühödött emberek között töltöttem a következ? negyedórát. Frusztráltan és elcsigázottan értem át a túloldalra. Ekkor derült ki, hogy a hatalmas dugót a forgalmas keresztez?dést szabályozó lámpa meghibásodása okozta. Akár egy megkomponált filmjelenetben, mind a négy irányból hatalmas, egymásnak feszül? kocsisor torlódott össze, a tehetetlenségt?l ?rjöng? sof?rökkel és utasokkal. Egyszerre észrevettem a gyalogátkel?hely közepén mankóira támaszkodó embert. Látszott rajta, hogy feladta, beletör?dött esélytelenségébe. Önmagában is rejtélyes volt, hogyan került egyáltalán oda.
Azóta sokszor eszembe jutott ahogy mozdulatlanul állt az indulatok zuhatagában, jelentéktelenül és mindenkit?l elhagyatottan. Semmibe nem került volna utat engedni neki, hiszen a járm?vek amúgyis csak lépésben haladtak. Vajon miért nem szánta meg senki?
Talán csak egy apró próbatétel volt, amin akkor a türelmetlenek, az önz?k és az érzéketlenek, a durvák és a sérelmeiket azonnal megtorlók, mi mindannyian elbuktunk.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Magyar Csaba
