A templom kertjében áll a roskadozó katona alakja, alatta márványtáblákon a névsor, a II. világháború ozorai h?si halottai, akik között polgári áldozatok, s?t asszonyok is vannak. Az akkori lakók száma kevesebb volt négy és fél ezernél, az áldozatok száma ehhez képest is nagyon sok, 141. Férfiak, n?k és egy leány.
II. világháborús emlékm? Ozorán:
Huszonegyedik a sorban Blázsovics György neve.
*
A bejárati cseng? harsan bele a csendbe. A már e-mailban is megküldött meghívót, és programfüzetet kézbesít a postás egy ezüst hajú asszonynak.
“Ozorai Pipo Napok” 2005. augusztus 19-21. Rendez?: Ozoráért Baráti Kör Egyesület vezet?sége.
A program hosszan, részletesen felsorolva, csábítóan áll a lélekben örök ozorai, id?s hölgy el?tt:
„Elszármazottak találkozója, a III. ozorai fest?m?vész-tábor, kiállítás a kortárs képz?m?vészeti alkotótábor anyagából, az Ozorai Napraforgó Népdalkör és egy gitárduó fellépése, – Pálffy György: “Hukkle” cím? díjnyertes filmjének (melyet Ozorán forgatott) bemutatása, iparm?vészek kirakodó vására a piactéren, együttesek, citerazenekar, m?vészvendég, az ismert ozorai család leszármazottja – Paudics Béla -, a könyvét dedikálja, István a király rockopera bemutatása, harci játékok, sportesemények, Szent-István napi bál a piactéren…”
Meghatottan mélázik el. Régen járt otthon, de sokszor beszélget még ott él? ismer?sökkel, kapott már gyönyör? képeslapokat, videofilmet, látta a televízióban, s?t interneten is, és a rendszeresen visszalátogató hozzátartozói, barátai elbeszéléséb?l tudja, hogy Ozora többszörösen gy?ztese a Virágos Magyarországért versenynek…
Rendszeresek a fafaragó táborok, díszkapuk, játszókák és köztéri szobrok, emlékm?vek ékesítik. A nagy fordulat óta többszörösen újraválasztott polgármesterasszony jól kézben tartja a rendcsinálást… A munkanélküliséget is enyhítik, mert közmunkára hívja be a jónépet, és ett?l olyan a község, mint a virágoskert. A kallódó ember pedig így hasznosnak érezheti magát.
“Ha az Alföld fel?l közelít meg az ember, akkor a solti elágazás után csakhamar változatos, dimbes-dombos, egyre szebb vidékre ér. A hazalátogatót úgy ringatja el, hogy itt szeretne maradni, itt élni, itt megpihenni” – olvashatjuk Ozora honlapján, mert az is van az interneten…
A falu – az évtizedek folyamán – hatalmas változásokon ment keresztül: Háború után (mint, ahogy az egész országban) földosztás, beszolgáltatás, tagosítás, TSzCs, államosítás, KTSz, gépállomás, szövetkezet… Mindez a múlt, de a megtörtént, az átélt múlt, ami nyomokat hagyott a lelkekben és az egész falun, jó és rossz értelemben.
A lakók száma egyre fogy, a faluszéli, hegyekbe nyúló kis utcák elnéptelenedtek, házaik omladoznak, de a F?szeg és a nagyobb utcák szép, új épületekkel gazdagok, a kiépített vízvezeték csövei bekúsznak a lakásokba, az ott él? fiataloknak nagymamák magyarázzák meg, mi volt az a putri…
Már mindenütt járda van, az utak portalan burkolattal vezetnek szerteszét, és a patinás Várat restaurálták.
A Civertan látképe napjainkban Ozoráról: 
A régi óvoda egy gyönyör? paraszt-barokk épület volt, azt a Rákosi-rendszer nem találta értéknek, lebontásra ítélte, most modern házak állnak a helyén, az egyikben orvosi rendel? és lakás.
A g?zmalmot el?bb államosították, aztán korszer?sítés címén villamosították, majd sürg?sen leszerelték… Kibelezett épületét a TSz-nek adták, ?k gépszerel?-m?helynek rendezték be.
Jelkép is lehetne ennek a téglából épült monstrumnak a sorsa… Minden ugyanúgy zajlott le benne is, mint körülötte a világunkban, ami átviharzott az országon, és – természetesen a falun -. Ez a malom tart tükröt, ilyenek vagyunk.
A hetvenes évek elején építettek az udvarán egy hatalmas vastraverz színt a mez?gazdasági gépeknek. Aztán a rendszerváltás, a TSz-ek szétbomlása óta magánvállalkozó szerel?m?helye lett, mint az utca elején épült pékség is, ami az új módi szerinti magán vállalkozás.
A falu apró boljai is újra kiskeresked?k tulajdonában vannak, mint a világháború el?tt. Szövetkezetek és az ÁFÉSz már a múlt, ki emlékszik rá!?
A földeket visszaigényelték, m?velik, de a lakósság nagy része nyugdíjas. A fiataloknak másutt kell munkát keresni, aki a rendel?ben, iskolában, a boltokban, m?helyekben már nem talál állást, az “eljár”. Sokan dolgoznak Székesfehérvárott.
Minden évben vannak hagyomány?rz? szüreti mulattságok, rendezvények. Avattak emlékm?vet a holokauszt áldozatainak is, tisztelg? emléktáblát Sommer doktor volt lakóházának falán, és fél évszázad után végre az emlékm?vet, a háború elesett h?seinek.
Aki most Ozorára látogat, igazi, házias vendéglátásban van része, mert sok házban a túrizmusra rendezkedtek be. Vendégváró Egyesület alakult, és a régi “pékházból” Vendégház lett.
Ahol Magduska “Ápáttá”-val játszott, és ahonnét naponta kétszer áradt a finom, frissen sült kenyér illata, ahonnét Gyuri a messzi Don partjára menekült az apai szigor el?l, ott most az átutazók kényelmes, korszer? pihen?helyet találnak.
Az utcákon farmerban, pólóban járnak a lányok, és senki sem kérdezi, földbirtokos, bérl? vagy napszámos volt-e a nagyapja, hol állt azon a bizonyos ranglétrán és ? hány hold földet visz a házasságba…
S?t, a fiatalok már nem szívesen maradnak a földm?velés mellett, ha mégis, akkor az már nem is emlékeztet a régi életformára. Párválasztásban a szerelem dönt, és nagyon ritka esetben szólhat bele a szül?k akarata.
Hagyomány?rz? népdalkörben a színpadra veszik már csak fel a fellép?k a porcelán keménység?re “nyers?tt” alsószoknyákat és a gyönyör? pillét, amit?l a régvolt lányok-asszonyok minden ünnepen egy-egy szál virággá változtak.
3. Záradék
Kezdetben is, de ahogyan el?re haladtam az adatok történetté formálásában, egyre jobban kínzott a kötelességtudat és felismerés, hogy mindennek közzétételéhez nem csak az érintettek hozzájárulása szükséges, de jó nagy lyukak vannak az ismereteimben is, olyan az emlékezetem, mint egy szakadozott terít?, amit kifoltozva simíthatok csak el.
Tudatosult bennem tehát, hogy több okból is meg kell találnom Mariskát, akinek az életér?l azóta igen keveset tudok, mióta – oly méltatlanul – elkergették Ozoráról.
Id?közben nem csak én értem feln?tté, hanem a bennem felhalmozott emlékek is, de a távolság takarásába kerültek a vele, velünk történt események. Az Internet kéznél volt, tehát az online telefonkönyvvel próbálkoztam el?ször, hisz azt tudtam, milyen néven keressem, s?t, a tartózkodási helyüket is sejthettem. Neve beütése után mégis beleborzongtam az els? találatra. Félve nyúltam a telefonért. Aztán csak az ismétl?d? kicsengés…, és senki nem vette fel a másik oldalon.
Ekkor már nem hagyhattam félbe a kutatást, beindult bennem valami ösztönz? szerkezet…
Kikerestem a település önkormányzatának számát. A jegyz?n? vette fel a kagylót. Akadozva mondtam el, kit keresek. Felkészültem egy elutasító hangra. Ám ? szolgálatkészen kérdezte meg, milyen okból szeretném megtalálni… Már eredményt sejtettem a kérdése mögött, hát megmondtam. Azt is, honnét ered a régi ismeretség. Kis csend következett, aztán a várakozásomon felüli válasz:
– Én megpróbálok önnek segíteni. Sajnos Lózernét már nem fogja megtalálni, de a lánya itt tanít az iskolánkban. El?ször beszélek vele, aztán visszahívom önt, még ma.
Hangja titokzatosnak t?nt.
Kétkedtem, hogy hihetek a fülemnek, mégis bíztatásnak hangzottak ezek a szavak. De azt már végképp nem reméltem, hogy tényleg vissza is hív. Hanem ekkor ismét meg kellett bizonyosodnom, hogy jobban bízhatom az emberekben, és az élet tele van csodákkal.
Nem telt el egy óra, szólt.
– Nagyon kérem, ne haragudjon, hogy ilyen sokáig várattam, de az iskolában épp most romlott el a telefon, és át kellett mennem, hogy Magdinak szóljak. �? ugyanis a barátn?m, így Ozora nekem nem ismeretlen. Abban a pillanatban, hogy az ön nevét kiejtettem neki, elolvadt, és olyan izgatott lett, hogy ilyennek rég láttam. Össze akartam hozni magukat rögtön, de azt mondta, ? inkább otthonról hívja fel. El?bb el?veszi a fényképet, amit ?riz az ozorai ház udvaráról, magukról az öccsével…de nem mondok többet, majd ?…
Bennem, ott belül elkezdett reszketni valami, mint a száraz nyárfalevél, ha a szell? játszik vele, szinte kopogtatta a mellkasomat.
Cammogott az id? estig. Amikor finoman megcsendült a telefon, összerezzentem és fohászkodtam, nehogy más valaki keressen, mert az én beszélgetéseim hosszúak szoktak lenni, de most nem foglalhatom le a vonalat.
Magduska volt.
– Te vagy az? Tudod, nagyon megleptél! – Mintha nemrég váltunk volna el…A hangunk mégis nehezen talált rá a természetes ritmusra. Remegett, el-elcsuklott, fojtogatott mindkett?nket a múltidézés meg a rátalálás megrendít? csodája. A hosszú évtizedek és elágazó életutak ellenére mennyi a közös emlék! Tolult a sok mondanivaló. Néhány este újra hívtuk egymást ezután és éjszakába nyúltak a beszélgetéseink.
Rejtélyek oldódtak, homályok világosodtak meg, kiegészült, és zöld utat is kapott az emlékezésem a nyilvánosság felé.
– Írjál csak le mindent, amit tudsz a családomról, legalább felderíted azt, amit elhallgattak el?ttem. Én meg segítek a történet folytatásával.
Aztán a következ? héten, postán kaptam egy gyöngybet?kkel címzett, tömött borítékot, benne fényképek, tábori levelez?lapok, örökbefogadási iratok, újságcikk a volt Szovjetúnió területén meglátogatott katonasírokról.
*
Magamba roskadva ülök. Nehezen tör?dünk bele, mégis létezik olyan életút, amit sehogyan sem sikerül irányítanunk. Jön a szélvihar, és tövest?l csavarja ki a fát a kertedben. Nem tudsz védekezni, nálad sokkal hatalmasabb er?vel állsz szemben.
Mindenki küzdelmét, minden lépését befolyásolja a körülötte zajló, létez?, kegyetlen világ, ami tele van viharokkal, megnyert csatákkal és hiábavaló harcokkal.
Elindult Mariska, szívében tiszta vágyakkal. Hitte, kiléphet sors-adta helyér?l, hogy jobb életet lesz képes teremteni el?bb önmagának, aztán majd egy boldog családnak, jobbat, mint amilyen az ?seinek valaha is volt. Tudta, nem lesz könny? dolga, de lebecsülte az ?si törvények könyörtelenségét, azt pedig végképp nem láthatta be, hogy ami oly távolról épp csak közeledni látszott, az világégés lesz, és az ? életükbe is pusztító tüzet hoz majd.
A hétköznapok egyszer? katonája volt ez az asszony, de az emberi sors er?s lelk?, eddig névtelen h?se.
Bármit elhatározhatunk, kit?zhetünk célokat, a hozzájuk vezet? út könnyebb, nehezebb, de különlegesen nehéz is lehet – „embere válogatja”.
Ki tudja, milyen rend szerint?
VÉGE
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Pápay Aranka
