Bonifert Ádám : Emlékezés az első és az utolsó pillanatra

Nyomtatás

T?zzománc szavak

buknak fel bennem,

fényes n?alak

emléke lebben,

t?z csiholások

h?fokát érzem,

hallok és látok

forrást a vérben,

lendület, iram,

szenvedély éget

a pillanatban

hogy felidézlek,

ölel? karod

szorításában

ma is akarok

elveszni lágyan,

ma is akarnék

tüzet csiholni,

de nincs már hajlék,

régi a holmi.

Hókristály szavak

lepnek be immár,

havas n?alak

emlékként cirkál,

szemembe vágtat,

ahogy hidegen

arcomba vágtad:

minden idegen

közöttünk most már,

a t?z is kih?lt,

a közös oltár

hamuba led?lt,

felemelt kezed,

búcsút int lassan,

jégmez?n megyek,

szélben, viharban,

hókristály övez

téged a térben,

s engem megkövez,

mert veled éltem.