Csavargó léted
utakat kutat,
közel és távol
megkeverednek,
s a délibáb is
csábít és becsap,
félrevezet.
Van úgy, hogy elég egy hang,
ami belülr?l kondul,
s tétova lépteid végre
útra találnak.
Fájdalom kórók
bent növekednek,
kemény tüskéik
bilincses lelket,
vérig sebeznek,
s minden hiába,
nincsen megnyugvás.
Van úgy hogy elég egy szó,
amit belülr?l hallasz,
s veszett remények hídjára
végül rátalálsz.
Álmatlan órák
kúsznak az éjben,
s kalandos vágyak
varázssz?nyegén
repít képzelet
álmodás helyett,
de földhöz ragadsz.
Van úgy, hogy elég egy kép,
amit belülr?l látsz csak,
és földet ér? szivárványon
elindulsz az ég felé.
