Ezt a verset a “Csak fiataloknak” után írtam valamivel, akkor…
Feln?ttet játszottunk, peckesen jártunk
Komolykodó arccal megmagyaráztunk
Mindent, mir?l hittük: ez már a „nagy" élet
Értéket adtunk az unalmas meséknek
Szerelmesek voltunk minden szép kislányba
Fakarddal kezünkben, a térre kiállva
Hirdettük nagy hanggal, miénk már a világ
Büszke lesz az ég és a föld is miránk
Iskolába jártunk, tanultunk is néha
El?ttünk látható volt a nemes példa
Mit apáink apái, hátrahagytak egykor
Nekünk már több jutott egy színesebb, szebb kor
A h?vös „?szid?ben" egyre jobban fázunk
És görnyed? háttal, fiainkkal játszunk
?szinte szemükben, tekintetünk tükre
"Az id? rabja" lennénk, velük mindörökre
