Elemér az egyik szomszédos faluban dolgozott az orvosi rendelőben. Megnyerő modorú, jó humorú fiatalember volt, és egyedülálló lévén többször teljesített délutáni szolgálatot a rendelőben. Ilyenkor talpraesetten, korrektül oldott meg egyszerűbb eseteket, kezeléseket. Kötözéseket végzett, és beadta a soros injekciókat.
Mint derült égből a villámcsapás érte az idéző.
Gyermektartásért perelte be egy leányanya. Elemér alig ismerte, annyit tudott róla, hogy valahol ott lakik a faluban, és hogy körülbelül egy éve vitamin injekciókra járt.
— Ott volt az orvosi rendelőben február huszadikán, délután négy és hat óra között? — kérdezte a bíró.
— Igen — válaszolta Elemér megszeppenve.
— És ott volt huszonegyedikén is? És a hét többi napján is?
— Igen, bíró úr!
A hölgy a továbbiakban tanukkal bizonyította, hogy napi rendszerességgel, délutánonként bejárt a rendelőbe, amikor Elemér ott volt.
Kilenc hónap múlva megszületett a kislánya.
A bíróság a bizonyítást elfogadta.
Genetikai vizsgálatokról abban az időben még nem is hallottunk, nemhogy felhasználhattuk volna.
Elemér mit tehetett? Elfogadta a helyzetet. Odaköltözött a leányhoz, mint élettárs.
A megítélt gyermektartást, lévén családtag, ő vette fel, volt tető a feje felett, rendes étele, itala. Mindenkinek mutogatta a lányát, egy kis gúnyos felhanggal, ha jó barátok közt volt. Csodáltuk alkalmazkodó képességét.
— Hogy vagy? — kérdezgettük.
— Jól, nagyon jól!
— Te, Elemér! Igaz, hogy reggel az anyósod az ágyba viszi nektek a reggelit?
— Hááát… nem éppen, de oda van készítve az asztalra a reggeli. Szalonna, kolbász, túró, tej. És egy kis kancsóban jóféle szilvapálinka.
Ez így ment majdnem két évig. Befogadta a család, kiszolgálták, bizalmukba férkőzött. Úgy tűnt az élete egyenesbe jött, s hangoztatta is, hogy milyen szerencsés ember, hogy milyen jól megy dolga.
Olyan meggyőző volt, hogy el is hittük.
Egy este, meghitt hangulatban, csendesen rákérdezett. „Most már igazán megmondhatod, ki az igazi apja a kislánynak?” Megmondta.
Elemér másnap elvitte a magnófelvételt az ügyvédjéhez.
És véget ért az idill.
De nem a házasság!
Hiába tudta Elemér most már az igazságot, a gyereket, s az élettársát a két év alatt őszintén megszerette.
Csendes lakodalmat ültek. A kevés meghívott között ott voltam magam is.
(Azóta van három közös gyerekük.)
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: dr Bige Szabolcs-
