Barlang mélyén,
megkövült kincsek ős-titkáról
suttog úgy a múlt,
ahogy bús-mozdulatlan
sötét szemed óvó leple,
szempillád alól
valami időtlenségben rejtőző
mély titok
lopódzik „azóta” felém
hangtalanul,
míg végre
egy fukar könnycsepp
csiszolatlan,
apró gyémántként
a tenyerembe hull,
elárulva rút kétkedésem,
s szinte vakít a szégyen,
amiért ebben a furcsa,
fájó időtlenségben
kétkedve kutatom
megkövesült,
rejtett fájdalmadat,
amely – már tudom –
örökre
a kettőnk
gyönyörű terhe,
bús
titka
marad…
Elengedtük.
Elment örökre
a végtelenbe
a fiam,
a fiad…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: Gősi Vali
