Éltem. S most meghaltam. A mélység csendben elnyel.
Megállíthatatlan süllyedek a semmibe,
miként egy halom súllyal összeláncolt holttest.
Csúszom, csúszom csak a mély pokol felé egyre,
körüllettem semmi más, csupán a néma csend,
id?tlenségben múlnak az évek s percek
Véget ért a játék, álmom már érzéstelen.
Életem volt egyszer… Ugyan, na akkor mi van?
Nap? Szerelem? Vajon kinek kellene e test?
Szemed üres gödör, te hulla, pusztulj, zuhanj!
Szép lassanként fel?röl az ?si enyészet…
Álmodom? Mindegy, vár a múlás univerzuma!
De állj, mi e seb testemen, mért folyik vérem?
Ó éj! Elég e létb?l, semmivé hadd legyek.
tudom, mi volt, már régen elmúlt, itt a vége…
Elmém emlékek öntik el… Összetört szívem!
EREDETI FRANCIA SZÖVEG:
Le dernier souvenir
J'ai vécu, je suis mort. -Les yeux ouverts, je coule
Dans l'incommensurable abîme, sans rien voir,
Lent comme une agonie et lourd comme une foule.
Inerte, blême, au fond d'un lugubre entonnoir
Je descends d'heure en heure et d'année en année,
A travers le Muet, l'Immobile, le Noir.
Je songe et ne sens plus. L'épreuve est terminée.
Qu-est-ce donc que la vie? Etais-je jeune ou vieux?
Soleil, Amour! – Rien, rien. Va chair abandonnée!
Tournoie, enfonce, va! le vide est dans tes yeux,
Et l'oubli s'épaissit et t'absorbe à mesure.
Si je rêvais! Non, non je suis bien mort. Tant mieux.
Mais ce spectre, ce cri, cette horrible blessure?
Cela dut m'arriver en des temps très anciens.
O nuit! Nuit du néant, prends-moi! -La chose est sure:
Quelqu'un m'a dévoré le coeur. Je me souviens.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: Kántás Balázs