Néma csend
Nagypapa már elszunyókált. Pokróca — a ló majd csak jövőre kapja meg — a döngölt földre csúszott. Jenci, a kandúr alszik rajta. A keresztgerendáról Bodnár Ede bácsi, a háziegér bámészkodott lefelé, aki hét éve költözött ide újdonsült feleségével, Ballagó Marival…
Minek még vacsorát venni? — gondolta és visszamászott az ágyba aludni még egy verset, a megszürkült szőrű felesége mellé. Megsimogatta még a kedves, megszokott ráncos arcot és magára húzta macskamintás plédjét. Megállt a csend. Az egérotthon alatt a sarokban sem szőtt már reggel óta a pók, hiszen ma vasárnap van. Nem illik ilyenkor is kattogtatni a masinát, fonalat főzni és káromkodni, ha szövetszál szakad. Felesége rögtön elaludt a fáradságtól, még mosolygott is álmában. Jólesett, hogy újra hajdani ízzel ajándékozták meg egymást az ebédutáni elpilledés előtt. Férje büszke volt rá. Az ebéd is ritka jól sikerült. Az ünnepi öreg szöcske se volt ma rágós. Még a kisfia is tudta nyeldesni, mert előtte apró katonákra aprította, tejbe áztatta neki, mivel a gyerek úgy szerette.
A vizesvödör tükre se rezdült vagy jó órája, Zolika azóta nem merítette bele ivóbögréjét. Az óra éppen bongott még egyet, de az órarúgó érezte, hogy lassan elernyed. A fehér ingaórában monoton kattant a rézfogú kerék, örökös forgással fokról fokra, mikor a rugó fáradtan megálljt parancsolt. A nagymutató se moccant többet, csak ráült a kicsire, mert éppen fölötte volt.
Zolika újra felébredt, annak okán, hogy megéhezett. Lassan lecsúszott a priccsről és a konyhában a még langyos sütőből kikotort egy sült almát, és az arcához nyomta. A szájába is jutott belőle. Miután a maradékot is betakarította, két nagy födőt hozott elő a konyhakredencből, és a nagypapa füle mögött, széles lendülettel irtózatosan összecsapta őket…
Az öreg felordított és tátott szájjal hörögve szívéhez kapott, ahol a lajbizsebében a laposüveget tartotta. Csak akkor nyugodott meg, mikor torkába döntötte a konyakot. Azért tartotta a szíve fölött, mert úgy szerette inni, testhőmérsékleten.
Bodnár néni rosszul lett fenn az egérházban, férje vizes törülközőt hozott neki a mellére. A pókházaspár nem ébredt fel. Túlságosan is jól sikerült az ebédutáni házastársi kedvesség.
Jenci tovább aludt nyugodtan. Nem mintha nem hallotta volna Zolika zajcsapását, de ignorálta. Még emlékezett rá, hogy egyszer az orvos csinált így a kisgyerek mögött, hogy ellenőrizze a hallását. Ő csak a fontosra figyelt. Ede bácsit is hallotta az imént, amikor a gerendán sétafikált. De az sem érdekelte. Hogy úgy mondja, házi egérként tartja, aki eltanácsolja a többit a portáról. Albin a házőrző, éppen egy vakondot vallatott csendháborítás miatt, de mielőtt bepillantott volna az ablakon, hogy megnézze mi történt, biztonság kedvéért leharapta a fogoly fejét, hogy meg ne szökjön.
Zolika, mikor már megcsitult s nem rázta a belső kacagás, a meglepetés miatt, amit a födőkkel csinált, nagyapjához bújt. Régóta tudja, hogy a tatát kórházba viszik, ő meg elutazik a Bakonyba egy nagyon úri helyre — tele gyerekkel meg orvossal, és az iskola is helyben lesz. Meg állítólag a jó tanulókat esetleg kiképezik rablóknak. Ezt a doktorbácsi magyarázta el neki. Nagypapa hamar hazajön a kórházból, talán még tehenet is vesz az istállóba.
Ló az nem kell. Jövőre majd hazahajt egy karámra valót. Csak azt sajnálja, hogy nem viheti magával Jencit és Albint.
Nagy kár, hogy ők nem betegek.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: kisslaki
