A történet sokak számára hihetetlennek és valótlannak t?nhet. De amit írok, sajnos nem mese, nem is egy unatkozó háziasszony agyának buta szüleménye. Mert megtörtént, méghozzá velem. A furcsa történet forgatókönyvét az élet írja, hiszen még mindig nincs vége…
Nekem könnyebbség, ha kiadhatom magamból az érzéseimet. Bízom benne, hogy talán mások is okulnak bel?le, elgondolkodnak azon, hányféle emberi sors létezik. Ha nem velem történik ez meg, lehet, hogy el sem hiszem. Valószín?, hogy kétségbe vonnám az események valódiságát, igazságtartalmát.
Húsz év békés eseménytelenség
A történet meseszer?en indult: adva volt egy fiú és egy lány, akik megszerették egymást. Nagyon fiatalon – 16 és 18 évesen – kerültünk össze, de már akkor úgy éreztük, hogy megtaláltuk a másik felünket és egymásnak lettünk teremtve. A jöv?nket csak egymással tudtuk elképzelni. Két évvel kés?bb aztán össze is házasodtunk és boldog családról, gyerekekr?l álmodtunk. Az álmokra nem kellett sokáig várni, hamarosan két csodálatos gyermekünk: egy kisfiunk és egy kislányunk született.
Eddig nincs semmi különleges a történetünkben és jószerivel 20 évig nem is volt „egetver?" probléma közöttünk. Úgy éltünk, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. De az élet mindenkinek tartogat meglepetéseket. Azt mondják, ember tervez, isten végez. Húsz év békés eseménytelensége után szakadás következett be a kapcsolatunkban.
Egyik este férjem furcsa kérdéssel fordult hozzám: olvassam el azt a levelet, amit írt – egy másik férfinak. Ebb?l az ominózus levélb?l olyasmiket tudtam meg a páromról, amire legmerészebb és legsötétebb állmaimban sem mertem volna gondolni. A párom egy olyan férfival osztotta meg a számomra eddig ismeretlen titkait, aki homoszexuális és akivel egy internetes oldalon „futottak össze".
Feltörtek a rég elfojtott vágyak
Ennek a férfiúnak a férjem beszámolt arról, hogy kamaszkorában neki is volt egy saját nembéli társával szexuális élménye. El?ször megrontásként – megfélemlítve, a bevallás következményeit?l rettegve -, majd kés?bb már önmagának is örömet szerezve élte meg ezt a kapcsolatot. Mivel ez volt az esl? szexuális élménye, er?sen élt benne a tudat, mi az, hogy „normálisan" élni. Megpróbálta ezt a kis „intermezzót" elfelejteni, elnyomni magában az érzéseit, vágyait és arra koncentrálni csak, hogy majd ? is egy normális családi kapcsolatban fog élni.
Sok e-mailt váltottak, jöttek-mentek a levelek a világhálón. Addig-addig leveleztek ezzel a férfival, addig elemezték, taglalták a férjem számára oly kedves és érdekes témát, hogy feltörtek benne a rég elfeledett, elfojtott emlékek, vágyak. Ett?l kezdve már nem volt megállás. Az internet segítségével kitárult a világ, lehet?ségek tárházát nyújtva férjemnek. Már nem tudta tovább elfojtani, visszatartani igényeit, ezért szabad utat engedett a vágyainak. Elkezdte látogatni a meleg oldalakat. Továbbra is kapcsolatban maradt a férfival – aki szintén n?s volt és három gyermeket nevelet.
Pár hónap elteltével a férjem vágyai már feltartózhatatlanul utat törtek maguknak és egyre nagyobb késztetést érzett arra, hogy kipróbálja, megélje azt, amit fantáziájában már hosszú id? óta dédelget. Ekkor jött el a vallomás pillanata is, ekkor mutatta meg nekem a levelet, hiszen már tudta, érezte, hogy nem lesz „menekvése", és addig úgysem nyugszik, míg nem teljesíti be a teste által diktált, követelt „parancsokat".
Ismereteim szerint, akinek születését?l van rá hajlama, azt „megrontani" sem lehet. Fogalmilag kizárt. Itt sincs ilyenr?l szó, hiszen a férjem saját maga mondta, hogy még élvezte is. Egy heteroszexuális ezt semmilyen körülmények között nem tudja élvezni. Neki az ifjúkori élményében csak az volt a furcsa és kínos, hogy egy id?sebb emberrel történt. Ráadásul titkolnivaó, kényelmetlen helyzet volt. (De ugyanilyen „kényelmetlen" lehet egy fiatal lánynak a keresztapjával vagy más id?s rokonnal. Ezt önmagában mélyen szégyellnivalóként élni meg a fiatal. Hát még azonos nem?vel!) Nagyon sok ilyen férfi megpróbál „megjavulni", er?nek erejével megn?sül és példás családapa lesz bel?le, esetleg csikorgó fogakkal. Egy n?vel együtt élni egy melegnek nem nehéz, a melegek általában igen er?sen köt?dnek érzelmileg az általuk választott személyekhez.
Nevetve elviselni a fájdalmat
Aki bele tudja élni magát helyzetembe, talán el is tudja képzelni, milyen érzés lehetett ezt feleségként megélni. Egy világ d?lt össze bennem és úgy éreztem, hogy kártyavárként hullott szét az egész addigi életem. Mindezek ellenére mégis szerettem és szeretem a férjem. Egyáltalán nem mutattam félelmet, hanem egy álca mögé bújva azonnal a férjem segítségére siettem. Gyorsan vágott az eszem és nem rendeztem jelenetet – akkor még. Az volt az els? gondolatom, hogy kutya kötelességem kitartani, kiállni a férjem mellett. Segítenem kell az életét és ezt meg is mondtam neki. Szabad utat adtam a férjemnek és igyekeztem támogatni ?t.
Egy kívülálló azt gondolhatja, hogy normálisan és kultúráltan kezeltem a helyzetet – de belülr?l a szívem szakadt meg. Higgadtan viselkedtem, fájdalmamat soha nem mutattatam a férjemnek. Felvállaltam az asszisztenciát. Amikor összejött az els? randevú, akkor könnyekkel, fájdalommal küszködve, de elengedtem a férjem. Ez az éjszaka nekem olyan volt, hogy akkor és ott meghalt bennem valami, úgy éreztem, hogy egy darabot téptek ki a szívemb?l. Megtanultam meglátni a színárnyalatokat és azt is, hogy nem minden az, aminek látszik, merthogy „nem az az igazi fájdalom, amit?l könnyes lesz a szemed, hanem az, amelyet nevetve kell elviselned.
Megpróbáljuk kultúráltan rendezni viszonyunkat, a férjem kérésére ebbe nem vontuk bele a gyerekeket, sem pedig a családot. ?szeretné, ha inkognitóban élhetné a „másik" életét. Ezt én elfogadtam, megértettem. Maximálisan támogattam benne, hisz én „asszisztálok", falazok neki, hogy együtt tudjon lenni a barátjával. A gondom „csak" annyi, hogy ? két évig egyáltalán hallani sem akart róla, hogy esetleg nekem is legyen valakim.
Az ölelés hiányzik a legjobban
Nekem talán jobb lett volna, ha annak idején nem tudok meg semmit, de a férjemnek egyszer?en már színt kellett vallania. A szex hiánya miatt gyakran voltak nézeteltéréseink. Sokáig az volt az álláspontja, hogy neki ez jár, mert amit ? tesz, természetes dolog, hisz nem tehet arról, hogy „más" lett. Én viszont úgy gondolom, nagyfokú önz?ség volt részér?l az, hogy azt gondolta: neki mindent lehet, nekem meg semmit. Azt mondta, nem tudná elviselni azt, hogy engem más is megérintsen – miközben ? került minden testi kontaktust velem. Nagyon fájt, hogy 39 éves koromra testi szerelem nélkül kell élnem, de nem feleseltem a sorssal, beletör?dtem ebbe.
Hogy ne ?rüljek meg, elkezdtem hastánc-tanfolyamra járni. Azért, hogy legalább néha egy kicsit kikapcsolódjak, és valahol megpróbáljam jól érezni magam, levezessem a bennem lév? feszültséget, hogy ne csavarodjak be. Azt hittem, hogy tényleg ki fogom bírni testi szerelem nélkül, de be kell látnom, hogy egy id? után az ember teste fellázad. F?leg egy olyan embernek nehéz ezt elviselni, aki „megszokta a jót". Húsz éven keresztül éltem úgy, hogy hízelegtünk, odabújtunk egymáshoz. Bár tény, hogy a szex mindig nagyon langyos és ritka volt közöttünk, de legalább s?r?n megérintettük egymást, összebújtunk csak úgy, szex nélkül. A fizikai közelség, az ölelés az, ami a legjobban hiányzik. A férjemmel err?l a problémáról egyáltalán nem lehet beszélni.
Aki átélt már hasonlót, bele tud gondolni abba, milyen érzés lehetett ez. Húsz évig éltem egy férfival, akit szerettem és akire vágytam, de aki már nem érint meg, s én sem nyúlhatok hozzá. Az a legfájóbb, hogy le sem fekszik mellém esténként addig, amíg nem alszom el, nehogy véletlenül kísértésbe essek és megpróbáljam elcsábítani. Pedig már rég megbeszéltük, hogy én „békén fogom hagyni". Csak csendben t?röm, nap nap után végignézem, hogy minden este, éjszakába nyúlóan alkalmi ismer?seivel chatel az interneten és jól érzi magát.
Mi már szólni is csak akkor szólunk egymáshoz, ha az anyagiakról vagy a gyerekekr?l van szó. Ez már nem együttélés, legfeljebb csak békés egymás mellett élés, vagy ha úgy tetszik, akkor a társas magány egy bizonyos formája, mert hiába van férjem, ha már gyakorlatilag semmi közünk egymáshoz és már nem velem érzi jól magát.
Szeretettel mindent túl lehet élni
Nem azt mondom, hogy most már mindig fenékig tejfel lesz az életünk, de örülök annak, hogy eljutottunk idáig. Megint tudunk beszélgetni, és a sors úgy hozta, hogy nekem is van egy kedvesem. Nagyon küzdelmes és fájdalmas volt ez az út, hosszú kálvária, amin keresztülmentünk. De azt hiszem, hogy ha két ember igazán szereti egymást – ráadásul nem is szerelemmel, mint mi, tehát már nem annyira a szív, mint a józan ész uralkodik -, akkor képes meghozni a jó döntéseket.
Eddig sem ítéltem el a melegeket és van pár – a férjem másságától függetlenül – kedves filmem, amelyben homoszexuálisok szerepelnek. De tudom, milyen nehéz ezt megemészteni, ha nem a képerny?r?l látja az ember, hanem a közvetlen környezetében találkozik az eltér? szexuális orientációval. Álságos és képmutató világ. Talán az az ember, aki a külvilág felé „normális" arcot és képet mutat, annak is van egy másik, titkos élete is, furcsa, sokak számára természetellenes szokásokkal. De mivel nem tudunk róla, hogy a hálószoba rejtekében hogyan zajlik az élete, ezért nem is ítélkezünk felette. A szexuális életünk, szokásaink egyedül csak ránk tartoznak. El kell foadnunk azt, hogy ezek az embertársaink semmiben sem különböznek t?lünk, csak mások a szexuális szokásaik, igényeik.
Az elmúlt négy évem olyan eseménydús volt, hogy talán két emberölt?re is elég lenne ennyi változás, történés. Most jöttem rá, hogy mennyi mindent elbír az ember – nem is hinné és gondolná! Az életünket nekünk kell megoldanunk. Tény és való, hogy úgy érzem magam, mint „akin átment az úthenger", legalább tíz évet öregedtem az elmúlt id?szak alatt. De nagyon jó és találó a mondás: teher alatt n? a pálma. Amibe nem halsz bele, attól csak er?södsz.
Igazából okulásnak szántam másoknak a történetünket, hogy szeretettel mindent túl lehet élni. Merthogy túl is kell élni és remélem, hogy az is merít majd bel?le egy kis er?t, aki hasonló cip?ben jár..
Részletek: Lázár Édua: Meleg férjjel élni cím? könyvéb?l.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: Lázár Édua
