Kocsmadal
A könyvtár dohos a templom üres,
Álomra vágyom, ha rám tör az est.
Itt kopott a szék a csapos sem rest,
Pohár a pultra, lila köröket fest.
Nem vagyok senki, tarkómba mar,
Vagyunk így sokan, húz ez a dal!
Ez utolsó hely, hol valaki lehetek,
E kocsmába jöttem, feledni veletek;
Kék füstjéből nyelek, én is egy keveset,
Rossz borából többet, inni jobb’ szeretek!
Nem vagyok senki, tarkómba mar,
Vagyunk így sokan, húz ez a dal!
Ez lett a színház és ez lett a mozi,
Adja a műsort, de undorral teszi,
Díszlete csikkből, küszöbén sár,
Ha magyar a férfi, ennyi még jár!
Nem vagyok senki, tarkómba mar,
Vagyunk így sokan, húz ez a dal!
Fogatlan cigányból árad a szó,
Még egyedül neki tetszik a show;
Legyek gyűlnek a mocskos kövön,
Táncukhoz én, e kocsma dalt szövöm;
Nem vagyok senki, tarkómba mar,
Vagyunk így sokan, húz ez a dal!
Lassan kopunk, mint szőr a kutyán,
Negyven éve, hogy ez itt a hazám;
Ki űz el innen? hisz nincsen már babám,
Legyint az Isten, nincs szükség reám;
Nem vagyok senki, tarkómba mar,
Vagyunk így sokan, húz ez a dal!
Márton Zsolt
szerkesztette: Verő László – 2007. május 16., szerda, 19:34
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: Márton Zsolt