Mára nyarat ígért a meteorológia. H?vös van, fúj a szél, szürkeség.
Az erd?t kettészelve fut az ezüst szalag, fogynak a kilométerek.
Orrunkba kúszik a talajt fehér pöttyös zöld sz?nyegként takaró
medvehagyma b?ze. Figyeljük az ismer?s tájat, és hallgatunk.
Mint keleszt?ben a tészta, úgy dagad a csend, oldalának feszül
most két ember. A gyenge birtokolna, az er?s szabadulna. Már rég
felcserél?dtek köztünk a hagyományos szerepek. Elérjük a völgyben
láncra f?zött tavak közül az els?t. Rácsodálkozunk feltör? emlékeinkre.
Elsuhan mellettünk a múlt. Robogunk némán tovább. A második gyöngyszem
is megcsillan el?ttünk. Partját smaragd erd?foltok, tarka üdül?telepek
felváltva simogatják. Megérkezünk. Néptelenek még a strandok,
hajók nélkül árválkodnak a mólók. Egy férfi és egy n?, akik
annyi éven át összetartoztak, lépdelnek most egymás mellett némán.
Közben a régi film pereg. Kacagó gyerekek. Vitorlák szikrázó fehérsége
a napfényben. Színes kajakok tovaúszó sora… aztán a felirat: VÉGE.
Mellettem ülsz a stégen. Kínos. Valahonnan mélyr?l gurgulázva
törnek el? rég megfagyott szavak. Szél fodrozza a vizet, hullámok
kerget?znek, míg gyomromig nem érnek. Néha egy-egy csobbanás.
Arcomon csapódik le a pára. Indulnék már, visszatartasz.
Nem is tudtam eddig, hogy tavaknál is létezik a dagály.
Fuldoklom. Nincs menekvés. Fennakadtam a hálón. Feladom?
Mához harminc napra… talán akkor… vagy addigra… elfogy a leveg?m.
2006. május
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Standovár Ágota
