Tibi bácsi és Ili néni terpeszkedett
a rekamién mikor hazaértem.
Tibi bácsi csokit hozott,
mint mindig, Ili néni is
épp úgy bökött, mint mindig,
Pisti meg már alig várt.
Én nem örültem. Végtelenített
szalag már, hogy ? mennyire
tökéletes gyerek…
Anyuék csak bólogattak.
Dühös voltam.
Be akartam menni a szobámba,
de inkább maradtam,
ne kelljen Pistit is magammal vinnem.
Én is bólogattam.
Apa meg töltögette a poharakat.
Tibi bácsi feje egyre vörösebb lett,
Ili néni meg csak mondta-mondta,
anya furcsán nézett apára, apa meg
úgy vigyorgott, mint a tejbetök.
Kés?bb apa kiment a fürd?szobába,
anyát meg mintha bolha csípte volna,
úgy ficergett a fotelben, Pisti meg
engem piszkált. Közben este lett, de senki
nem vette észre, hogy milyen sötét van.
A múltkor anya mesélte Csöpi néninek,
hogy nem szereti Ili néniéket, mert potyales?k.
Nem lehet ?ket kitenni a lakásból, amíg
van az üvegben. Még volt benne.
Közben apa visszajött, és kitöltötte
a maradékot. Ili néni azt mondta,
olyan jó nálatok kedves Terikém,
úgy el tudunk beszélgetni.
Erre anya elnézést kért, és most
? ment ki. Én a poharakat figyeltem,
és orrba vágtam Pistit.
Miért nem mondja már apa,
hogy kiürült a bárszekrény?
