Héttorony története 2.
A kastély boldog volt hét gyönyör? tornyával. Tervezgetett, álmodozott, és elfelejtett vigyázni a torony?r egészségére! Nagy önhittségében meg sem fordult a fejében, hogy az író-épít? esend?, halandó… Nem tör?dött mással, csak az egyre magasodó írás-halmokkal, sokasodó bet?kkel. A torony?r nem szólt, talán úgy gondolta, a kastély megérdemli a feltárt titkokért cserébe az ? hallgatását.
Hallgatását a lassan sokasodó tünetekr?l, az állandósuló panaszokról, a fájdalmakról… Dolgozott, épített töretlen kedvvel. Er?t merített közeli-távoli barátaiból, a felé áradó szeretetb?l… De ez sajnos nem volt elég!
Eljött az óra, amikor elszólították, s neki mennie kellett. Búcsúra nincs id?, azonnal, rögvest! S ? ment, tudván azt, hogy ?rt hagy maga után, ?rt a toronylakók szívében, ?rt a kastély termeiben.
A héttornyú vár még nem tudta, hogy az ?r nagy útra kélt. Nem sejtett semmit. Nézegette magát a kert tavának csillogó víztükrében, elégedetten.
De jaj! Mi ez? Tán földrengés sújt le rá? Remeg a víztükör, reszket a tó, recsegnek a falak… Alapjaiban inog a torony!
– Torony?r, hol vagy? Mi történt? – kezdett kiabálni, de hiába… felelet nem jött többé, csak a csend. Vészterhes, sötét csend.
– Túl nagyra tartottad magad! – szólt végre egy hang. – Mindent akartál, és semmit nem adtál cserébe.
– Te ki vagy? – sikoltotta a vár eszel?sen.
– Én a te sorsod vagyok – felelte a hang. – Nem vigyáztál az ?rödre, pedig ? rád áldozta az életét. Most visszaveszem t?led, és vele a tornyaid legels? épít?kövét.
– Épp a legels?t? Akkor összed?lnek!
– Az már a te feladatod, hogy meg tudod-e akadályozni ezt! – vágta rá keményen a sors hangja. – Ha sikerül, megérdemled, hogy örök id?kig álljanak, emlékül az ?r odaadó munkájának. Ha nem, akkor…
– Sikerül! – vágott közbe a kastély. – Remélem! – tette hozzá magában, halkan.
– Lássuk! – szólt a sors, és teljesen kihúzta a legels?ként beépített követ.
A torony döbbenten állt, nem értette, mi történik vele. Elveszítve eddigi biztos támasztékát, kissé megd?lt. A toronylakók erre már magukhoz tértek dermedtségükb?l. Tétován, lassan, de lerázták magukról a fájdalom láncait, és tiszta, ?szinte szeretetükkel aládúcolták az összeomlani készül? építményt.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: Steffer Erzsébet
