Történt egy napon, hogy Juliska megelégelte, hogy folyton-folyvást csak Juliskát játszhatja, nagy néha Piroskát, ha ? épp el van foglalva egy már megkezdett el?adásban.
Meseország
Meseország olyan volt, mint egy óriási színpad. Ha betévedt oda egy mesevágyó gyermek, rögvest el?adtak neki egy csodás történetet. Piroska és a farkast, Jancsi és Juliskát, Hamupip?két, Hófehérkét… amit épp szeretett volna.
Történt egy napon, hogy Juliska megelégelte, hogy folyton-folyvást csak Juliskát játszhatja, nagy néha Piroskát, ha ? épp el van foglalva egy már megkezdett el?adásban.
– Ennél én sokkal többre vagyok képes – zsörtöl?dött Jancsinak, mert hát kinek panaszkodhatott volna? – Szeretnék végre Hamupip?ke lenni egyszer, vagy királykisasszony. Én is el tudom játszani! Talán még jobban is, mint ?k, akik most teszik.
– De hát mi nem az a mese vagyunk – csitította Jancsi. – Mi szegény család gyermekei vagyunk, nem királyé. És ezt is ugyanolyan jól kell játszanunk, mint a királylányt, mert a gyerekek a mi történetünket is szeretik, és gyakran kérik.
– Én akkor is királylány akarok lenni! – jelentette ki dacosan Juliska, és közölte is a rendez?vel.
Mit volt mit tenni, hagyták, hogy beiratkozzon a királylány-képz?be. Mire elvégzi, talán megjön az esze, és rádöbben, hol a helye – reménykedtek Meseország lakói.
– Melyik királylány szeretnél lenni? – kérdezte a tanítón? Juliskát. – Az els?, a középs?, vagy a legkisebb?
– Az els?, természetesen! – vágta rá a lányka. – Végre valahára valamiben az els? akarok lenni! És semmiképpen a legkisebb, Juliska is kicsi…
Teltek-múltak a hónapok, évekké gy?ltek össze. Juliska dicsérettel végezte el a királylány-képz?t, még oklevelet is kapott. Szépen bekereteztette, és kiakasztotta a falra, hogy mindenki láthassa, aki betér hozzájuk.
Egyik nap hívta a rendez?.
– Juliska, most, hogy visszajöttél az iskolából, folytathatnád a mesélést – mondta. – Pöttöm Panna és Hófehérke már nagyon fáradtak, ?k ketten felváltva játszották a szerepedet, amíg távol voltál. De már sok nekik a sajátjuk mellett. Rájuk fér a pihenés.
– Hát pihenjenek! – válaszolta Juliska flegmán, és magasra emelte az orrát. – Amikor nincs el?adásuk, ne csavarogjanak, hanem pihenjenek! Én többé nem leszek Juliska, királykisasszony-szerepet adj nekem!
– Az jelenleg nincs – sajnálkozott a rendez?. – Mindegyik királyleány itt van, és mesélésre kész. Majd szólok, ha be kell ugrani valaki helyett. De addig…
– Addig várok! – emelte magasra az orrát Juliska hercegn?.
Néhány nap múltával Piroska megbetegedett. Olyan magas láza volt, hogy hiába kérték a gyerekek, nem bírt felkelni és játszani. A f?rendez? hívatta Juliskát, és elmondta, mekkora bajban van. Nincs, aki eljátssza a szerepet, mert Piroska megfázott, és nyomja az ágyat. Lenne-e kedve beugrani helyette?
– Azt már nem! – tiltakozott a lányka. – Hogy én azzal a büdös, sz?rös farkassal egy mesében..? És még kedves is legyek hozzá? Soha! – És sértetten elvonult.
Hófehérke megszánta a rendez?t, de még inkább a mesére várakozó gyerekeket, és vállalta a játékot. Még szerencse, hogy kívülr?l ismerte a mesét. Nem is volt semmi baj egészen addig, amíg el nem kapta ? is az influenzát. Nagy-nagy lelkier?vel végigjátszotta a mesét, de aztán ? is ágynak esett.
– Piroska még nem gyógyult fel, és most még Hófehérkét is pótolni kell! – fogta a fejét a rendez?. Ajjaj, mi lesz ennek a vége? Újra magához kérette Juliskát.
– Juliska, kedvesem, Hófehérke nagyon beteg, el kellene játszanod a szerepét. Tudom, hogy kívülr?l fújod. Ugye, segítesz rajtam?
– Fulladjak meg a kedvedért egy mérgezett almától? – hitetlenkedett Juliska. – Nem gondolod komolyan, hogy elcsúfítom magam!
– Nem lennél csúf, Hófehérke a legszebb a világon… – hízelgett a rendez?.
– Persze, fulladástól lila fejjel nagyon szép leszek – fintorgott a lányka. – Meg a sok törpével az oldalamon. Nem!
– Akkor cserélj a kis gyufaárus lánnyal, ? majd elmeséli Hófehérkét…
– Éhezzek és fázzak, és fagyjak meg? Elment az eszed? Majd, ha királykisasszonynak hívsz, megyek…
De a királykisasszonyok szerencsére nem betegedtek meg. Ã??ket így nem kellett pótolni. Rendületlenül játszották a szerepüket. A sok kisgyerek ámulattal figyelte Meseország történeteit. Csillogott a szemük, ahogy átélték a kalandokat.
Hanem egyszercsak a királylányok is elkezdtek ágynak d?lni! Már kett? is beteg lett, a gyerekek meg ezid?tájt királylányos meséket kértek. A rendez? kénytelen volt Juliskát segítségül hívni.
– Juliskám, drágám – könyörgött neki, – most tényleg nagy szükség van rád! Rigócs?r királynak nincs, ki eljátssza szépséges menyasszonyát. Nem panaszkodhatsz, igazi királylány-szerep!
– Az! Hogyne! – Juliska hangja metsz?en éles volt. Fel volt háborodva, de nagyon. – Igazi királylány. Sebesre kell dolgoznia a kezeit! És Rigócs?r folyton megleckézteti! Ez nem az a szerep, amire én vágyom.
– De hát mit akarsz tulajdonképpen? – mérgel?dött a rendez?. – Valódi szép, kevély, kiállhatatlan királylány-szerep, épp olyan, mint te vagy!
– Nem vagyok kiállhatatlan! – vitatkozott Juliska. – Csak a többiek irigykednek, amiért kit?n? eredménnyel tudtam elvégezni az iskolát. Nagyon jól tudom, hogy ?k képtelenek lettek volna erre.
– Igen, valóban! – hagyta helyben a rendez?. – Mert ?k kedvesek, szeretetre méltóak, segít?készek, és remekül el? tudnák adni a legkisebb királykisasszonyt anélkül, hogy iskolában kellett volna megtanulniuk. Te pedig elmentél a királylány-képz?be, és a régi, kedves Juliskából faragtak egy tudálékos, lusta, utálatos hercegn?t. Menj vissza, és tanuld meg a legkisebb királylánykát is! Ha újra tudni fogod, hogy a kevély hercegn? csak szerep, te pedig Juliska vagy, talán majd egyszer megkaphatod Csipkerózsika szerepét.
Juliska elkeseredett. Hát ezért tanult hosszú-hosszú éveken át? Észre sem vette, hogy a kevélység a vérévé vált, és emiatt a barátai elmaradtak mell?le. A többi mesealak pedig nem akart vele együtt dolgozni, mert már a mesén kívül is fennhéjázó volt. Most szomorúan nézett vissza a rendez?re, szeméb?l kibuggyantak a könnyek, és lemosták a szeretetreméltó Juliskáról az utálatos királykisasszony-bevonatot.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: Steffer Erzsébet
