George Sand, alias Aurore Dupin mai reinkarnációja fáradtan ébredt. Szerette az ébredéseket, mert az els? pillanatok alapozták meg az egész napi elégedettségét. Abban a hitben élt ugyanis, hogy az írói tehetséget teljes mértékben örökölte a nagy el?dt?l, s?t, arra még újabb rétegeket is rárakott. Alkotásai nagyon tetszettek önmagának, ezért is nehezen t?rte, hogy bárki kétségbe vonja akár csak egyetlen mondatának is a tökéletességét.
Mennyi id? telt már el a napból? Ránézett az órára. 7 óra és 22 perc. Szegény világ, ennyivel kevesebbet tudok adni egyedülálló személyiségemb?l, remekm?vi alkotásaimból számotokra – mormolta maga elé. Aztán felkelt, hosszan nézte magát a tükörben és nem tudta eldönteni, hogy ? tulajdonképpen férfi-e, vagy n?? Ha csak a tükörbeli kinézetét tekinti, láthatóan vannak n?ies és férfias küls? jegyei. De a gondolkodásában is vannak közösnek tekinthet? jellemz?k, pl. az önimádata, a nárcisztikus önelégültsége, a szerénységet teljességgel nélkülöz? önteltsége – ezek egyaránt megtalálhatók n?i és férfi természetekben. Hiúság? Szószátyárság? Pletykakedvelés? Ugyan, ez sem nemekhez köt?d? tulajdonság. Intrikusság? Ennek alapján sem lehet eldönteni. Mások lekezelése, fens?bbségérzet? Na, ez már inkább férfimentalitás
– Milyen sokoldalú vagyok – nyugtázta elégedetten -. ennyi és még mennyi jellemz?t ismerek fel magamban.
Nincs is szükség, hogy eldöntsem, férfi vagyok-e, vagy n?! De munkára fel, mert a következ? félórában újabb remekm?vet akarok alkotni!
Ekkor egy szórólapra esett a pillantása, melyet az el?szobában fedezett fel, az ajtó levélnyílásán dobták be.
"Szikkadt az agya? Módszeremmel felújítom és ismét teljes kapacitással dolgozhat a szürke állománya! Keressen fel, megéri!"
Felháborodott. Neki dobnak be ilyen szöveg? szórólapot? Neki, aki félkézzel képes alkotni k?nél maradandóbb m?veket? Neki, aki egyedül hivatott saját írásainak megítélésére? Neki, aki még nem talált kivetni valót egyetlen m?vében sem? S?t, aki nem gy?z elámulni azon, hogy milyen leny?göz? stílusban írja irományait? Neki? Neki???
Nagyot nyelt, gyorsan kinyitotta az italos szekrényét és keresett valami "maró tintát", ahogy nevezni szokta.
Lelökött egy pohárral, utána küldött még kett?vel., majd leült a számítógéphez. Kézbe fogta a klaviatúrát, megrázta, hogy könnyebben folyhassanak ki bel?le a remekm?vet szolgáló szavak. Ahogyan a zongoristák szokták, felemelte két kezét, egy kissé a klaviatúra fölé hajolt, aztán "belecsapott a húrokba". Vagyis
belevágott. Már mint hogy belevágta az ujját az asztal szélébe. Felüvöltött.
– Te? Engem bántasz? Hová süllyedtél? Engem bántasz, aki apád, gazdád, jótev?d vagyok? Hát már te is
csatlakozol az igazságtalan világhoz, akik nem omolnak a lábam elé kell? áhítattal?
Pillanatnyilag el is ment a kedve az alkotástól. Kellett valami, ami megrendült lelki állapotát helyreállítja, önbizalmát életre locsolja. El?vette a hódolói áradozások nagy gonddal ?rzött gy?jteményét, amelyben levelek, e-mailek, sms-ek egyaránt voltak. Szerette ezeket az üzeneteket olvasgatni, mindig kell?en feltöltötték az önhittségi szintjét.
"Amilyen önzetlenül szórja Ön ránk a tudást, az legfeljebb Villon verseiben olvasható, ahogy ? Guillome de Villon apátról ír, amint gyöngyöket fog a leveg?ben és aztán marokkal szórja tanítványai elé!"
(Szép hasonlat, bár hol jön hozzám Villon?…)
"Amikor olvasom írásait, elalélok gyakran a gyönyört?l. Férjem már észre is vette, hogy ? nem tud így hatni rám…" (Íme, hogy én mire vagyok képes…)
"Köszönöm, hogy bíztatott a múltkori kis írásom elolvasása után. Nekem sokat jelent az Ön útmutatása."
(Hahaha, soha nem olvasom el az amat?rök megküldött írásait, csak kommentálom azokat)
"Ön nem egyszer?en az irodalom nagy m?vel?je, de oktató, tanár, s?t professzor ebben a szakmában.(Ez az olvasó milyen világosan felismeri az értékeket! Sajnos, mégis csak kevesen látják be ezt…)
Úgy érezte, hogy újra kell?en feltöltötte az egóját, félretette tehát az ömleng? üzeneteket. Eszébe jutott, mennyi munkája van ebben is, hogy híveket gy?jtsön maga köré, olyanokat, akik feltétlenül elismerik, akiket bókokkal, széptevéssel, afféle udvarló jótanácsokkal kápráztat el, f?leg olyan hölgyeket, akik nem veszik észre a dolgok mögötti valós szándékait. Mert ? már régen felismerte, hogy ha maguktól nem jönnek hívek, akkor azokat "össze kell szervezni". És mindig lehet híveket képezni, csak fel kell ismerni az erre alkalmasakat!
Rögvest írt is e célból néhány üzenetet, a találomra kiválasztottaknak. Fent kell tartani a kontaktust! – mormolta maga elé. És úgy is tett.
– Hová is írok én mostanában? – jutott eszébe a probléma. Mert a különféle alkotó m?helyekben, ahol eddig
megfordult, nem volt a jelenléte konfliktusmentes. Voltak szerkeszt?ségek, amelyeket ? hagyott ott (f?leg, mert nem kapott kell? figyelmet), voltak olyanok, ahonnan eltanácsolták (mert a kommunikációs stílusa kilógott, mint a lóláb), de akadt olyan alkotó m?hely is, ahonnan egyszer?en kikopott. Néha visszatért az elhagyott helyekre, más neveken, hogy így álcázza magát, és taktikai lépéseket is tehessen ezáltal. Például az egyik néven írt írásait másik néven írt olvasói levélben megdicsérte, vagy a több néven tett észrevételei a maga írásaihoz azt a képzetet kelthették, hogy mennyi híve van az olvasók között.
Aztán eszébe jutott, hogy korai el?dje milyen szerencsés volt, mert nagyhír? irodalmi szalont tartott fent, ahol gyarapította hívei és hódításai számát. És micsoda neves személyek jártak hozzá! Musset, Chopin, Liszt, Balzac! Bezzeg én, csak kis találkahelyet m?ködtetek, kevesen jönnek, nagy terveimhez nem elég sikerrel! – keseredett el egy pillanatra.
Mert tudta, hogy a legkisebb zsákutcának is jól esik, ha labirintusnak gondolják!
Újra odaült a géphez. Jöjjön hát a mai napra rendelt nagy m?! Van rá fél órám – mondta magának, mint egy programadó iránymutatást. Mir?l írjak ma? – tette fel a kérdést, de tudta, hogy ez egy álkérdés, mert mir?l is írhatna a legtökéletesebben, ha nem önmagáról?
"Ki vagyok én? Mi vagyok én? A világegyetem nagy rejtélyeinek egyike. Isten minden gondolatát szeretném ismerni, a többi részletkérdés nem érdekel. De nem tudok kibújni önmagamból. Felteszem magamnak gyakran a kérdést, hogy miért vagyok én a világ, az irodalom, az alkotó munka Él? Lelkiismerete? Miért hordozom én az Írástudók Felel?sségét? Miért vagyok az Int? Szózat, a lángoszlopként messzire világító Figyelmeztet?? Miért vagyok az Örök Igazság folytonos kutatója? Egyáltalán, miért van egy más által be nem tölthet? Küldetésem? Honnan jöttem és f?leg Hová tartok? És miért nem tudok szabadulni magammal kapcsolatban a Nagybet?s Fogalmakban való gondolkodástól?
Szeretnétek tudni a választ? Én is! De annyi biztos, hogy én vagyok a Vátesz, mert amíg másoknál az alkotás 1 % ihlet és 99 % verejték, addig nálam a Jöv?látó Ihlet a meghatározó."
Elolvasta, mit is írt. Megelégedetten olvasta fel magának hangosan is a szöveget. Íme, néhány perc és itt egy újabb remekm?! Sajnos, számítani kell arra, hogy mert nem mindenki hozzáért?, az olvasók nem remeklésnek fogják tartani, de biztosan lesz pár hozzáért? hívem, aki csodálatát vissza fogja jelezni hozzám – vigasztalta önmagát.
Miután ekkor már úgy érezte, hogy a mai napon ismét tökéleteset produkált, megalkotta a napi remekm?vét, belátta, hogy nincs más dolga, mint elvegyülni a köznép hétköznapi életében. És úgy is tett!
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: Bonifert Ádám
