Az érzelmek fakulnak, a kapcsolatok lazulnak, a remények fásulnak, az álmok elillannak, a hitek porladnak – a változások magukkal sodornak. De néha, ha elég er?t érzek, megpróbálom a porló hiteimet összeragasztani… Hogy el ne veszítsem önmagamat!
Porló hitedet ragaszd össze,
keresd meg törött részeit,
hogy a lelked majd megfürössze
benne tékozolt éveit,
foszló eszmédet szitáld majd át,
ne vidd azt, ami megromolt,
mosd le róluk az id?k sarát,
törölj le minden ráncos kort.
Keresd indokát, ami eljött,
nem kell, hogy egyetérts vele,
de rostáld át a gy?l? felh?t,
látsszon ki hát az ég fele,
mert bántó ez a sok sötétség,
s valahol indul már a fény,
dohos szobák rejt?z? mélyét
hadd ölelje át új remény.
Porló hiteid maradékát
tedd bele egy új keretbe,
s a kiszáradt fákról vedd még át
a színt, mely bebújt levelekbe,
élethitet és jöv?hitet
párolj abból, mi megmaradt,
reményhitet és örömhitet,
hogy el ne veszítsd önmagad.
