Barátságos, nyílt, vidám teremtés volt Tímea. Így nem csoda, hogy sok barátra, jó pajtásra tett szert.
Most is, a főiskolai elhelyezkedés alatt — matematika-fizikát hallgatott — több ajánlatot kapott, hogy szívesen fogadnák szobatársul a bentlakásban. Végül egy falujabeli kolleganőjével költözött be a kétágyas kollégiumi szobába. Alig helyezkedtek el, a portáról felszóltak este, valaki keresi, jöjjön le.
Az a kékszemű fiatalember volt, akivel a nyári kirándulások alatt ismerkedett össze. Wolfgangnak hívták és a tíz éve kivándorolt szász család sarja volt.
Dolga akadt most a fővárosban, kinyomozta leány címét. Úgy került ide.
„Mint derült égből a villámcsapás.”
Nagy volt az öröm. És nagy lett a szerelem…
A fiú úgy intézte a dolgait, hogy a munkája révén gyakran kelljen a fővárosba jönnie. Ilyenkor minden szabad idejüket együtt töltötték.
Otthon egy szót sem szólt Tímea az édesanyjának, de az valamit mégis sejthetett, mert állandóan leckéztette a leányát. Megfenyegette, hogy meg ne tudja, hogy ott messze a főiskolán „összeszűri a levet” valakivel.
— Nehogy azt adja az Isten — kiabálta —, hogy valami fővárosi ficsúrral lássalak!
Szerette volna Tímea elmondani, hogy van valakije, aki ragaszkodik hozzá és ő is. De ilyen körülmények között szóba sem jöhetett ilyen bizalmas közlés. Engedelmesen végezte a rá kirótt munkát.
Az volt a szokás, hogy szünidő alatt a gyerekek is tetemes részt kapnak a házimunkából. Nem volt ez alól kivétel, akármilyen terhes is volt az sokszor.
A szünidő lassan telt a napi fizikai munka és a feszült légkör miatt.
Tímea édesanyja a férjét sem kímélte. Mikor késő délután hazajött a hivatalból, ahol dolgozott, neki is a kezébe nyomta a kapát, vagy kaszát.
— Meg kell kapálni a cukorrépát! — jött a parancs és nem volt kifogás.
Máskor a sarjút kellett lekaszálni, vagy a nyári krumplit kiásni. Minden napra mindenkinek meg voltak a feladatai.
Szeptemberben kezdődött a következő tanév. A család a szokásos módon készült. Anya most is felkísérte a lányát. Segített berendezkedni a bentlakásban.
Máskor szívesen marasztalta Tímea az édesanyját, de most alig várta, induljon már vissza, haza. Bármelyik pillanatban betoppanhat Wolfgang, és akkor elszabadul a pokol.
— Neked az a dolgod most — hagyakozott anya hazaindulás előtt —, hogy tanulj, hogy fejezd be sikerrel ezt az évet is. Fiúzás nincs!
— Nincs, nincs — bólogatott engedelmesen Tímea.
Végre becsukódott a kollégium kapuja anyja mögött.
Másnap jött meg Wolfgang, szokatlanul izgatottan. Tímea most is kitörő örömmel fogadta, de a fiú félrehúzta a társalgó sarkába és hevesen magyarázott valamit. A leány kipirulva hallgatta, majd felszaladt a szobájába. Kevés idő múlva kis piros bőröndjével jött le a lépcsőn.
— Egy kicsit most elmegyek — szólt szobatársának —, ha valaki keres otthonról, mondd, hogy kirándulni mentem. Légy jó! — tette még hozzá, megsimogatva barátnője arcát, és kiviharzott az ajtón Wolfgang után.
Aztán nem jött vissza se másnap, se harmadnap. Befutott ellenben Tímea anyukája, magából kikelve:
— Hol van Timi? — kiabálta. — Így vigyáztál a társadra? Hol van?
Alig lehetett lecsillapítani éktelen dühét és elkeseredését.
— De hát mi történt?
— Mi történt? Mi történt? — kiabált újra. — Ne tettesd magad! Tudod te jól, hogy hova ment!
— Kirándulni!
— Kirándulni? Hahaha! Férjhez ment, valami jött-ment külföldihez! Hamburgból telefonált az este…
Miután kellőképpen kidühöngte magát, elrohant, de meghagyta, hogy rövidesen visszajön összepakolni a lánya holmiját.
Estefelé meg is érkezet, de csöppet sem nyugodtabban, mint ahogy elment.
— Képzeld, a diplomáját is kikérte, meg a leckekönyvét. Ez előre készült! Így becsapni engem! Így becsapni! Ez soha meg nem bocsátom nekik…
Azért lassan megbékélt, ahogy teltek a hetek, hónapok és jöttek Tímea lelkendező sorai, majd az egyre értékesebb csomagjai, küldeményei. De az igazi békét egy kis jövevény érkezése hozta meg. Megszületett Tímea szőke hajú, kékszemű kislánya.
Jó év elteltével találkoztam Tímea édesanyjával a nagy karácsonyi bevásárlás izgalmai közepette. Gyerekjátékokat, férfi és női kozmetikumokat vásárolt éppen.
— Kinek vásárolja azt a sok, szép csodadolgot? — kérdeztem őszinte csodálkozással.
— Az unokámnak, a lányomnak, meg a két férfinek — válaszolta lelkesen.
— Két férfinek? — értetlenkedtem.
— A vejemnek és a férjemnek. Az kettő. Nem? — nevette el magát.
— Hát már nem haragszik Tímeára, meg Wolfgangra? Megbocsátott nekik?
— De én soha sem is haragudtam rájuk!
Erre már nem volt válaszom, tovább sodródtam a tömegben.
A szívem mélyén azért örvendtem, hogy már csupán én emlékszem a kollégiumi kínos jelenetre, amikor Tímea elment a kékszemű fiúval.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: dr Bige Szabolcs-
